Valószínű, hogy ő a gyilkos, de nem tudták elítélni - Felmentették az ekecsi kettős gyilkosság vádlottját

camera

1

Valószínű, hogy ő a gyilkos, de nem tudták elítélni - Felmentették az ekecsi kettős gyilkosság vádlottját

Ügyvédje és a bírósági tolmács között hallgatja az ítélethirdetést a 2017-es ekecsi kettős gyilkosság vádlottja, Bartalos Erzsébet vádlott (Fotó: Barak Dávid) 

Megosztás

A Nagyszombati Járásbíróság június 16-án magánlaksértés vádjában bűnösnek találta, gyilkosság vádjában azonban felmentette a 2017-es ekecsi (Dunaszerdahelyi járás) kettős gyilkosság vádlottját, Bartalos Erzsébetet.

2017 március 9-én saját otthonukban gyilkoltak meg egy ekecsi házaspárt. A 64 éves Monozlai Bélával hét, hasonló korú feleségével, Friderikával pedig 55 késszúrással végzett a könyörtelen elkövető.

A gyanú már hetekkel a gyilkosság után a család egyik hozzátartozójára, Bartalos Erzsébetre terelődött, majd egy-két hónappal később a nyomozók találtak a nőnél egy cipőt, melynek talpa teljesen megegyezett a gyilkosság helyszínén talált véres lábnyommal. Az asszony akkor még tagadta, hogy a házban járt volna, ám 2018 márciusában beismerte, hogy ott volt a tett helyszínén. Elmondása szerint a házaspár akkor már nem élt, látta is a holttesteket, majd elszívott a helyszínen két cigarettát, és elhagyta a házat – a rokonoknak nem is szólt a történtekről. Az áldozatok lánya már akkoriban beszámolt lapunknak arról, hogy sejtik: ő lehet a gyilkos, de a rendőrség egyelőre tehetetlen.

Akkoriban a nyomozás holtpontra jutott, és nem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy letartóztassák a súlyosan eladósodott nőt, aki a vádirat szerint anyagi haszonszerzés céljából végezhetett a házaspárral.

Bartalos Erzsébet végig kitartott amellett, hogy ártatlan, ám egyáltalán nem tudott elszámolni azzal a két órával, amit bizonyíthatóan Ekecsen töltött, és arra sem tudott semmilyen magyarázatot adni, miért parkolt le egy kilométerre a szóban forgó családi háztól, ahova állítólag látogatóba érkezett. A hatóságok végül csak másfél évvel a gyilkosság után, 2018. novemberében helyezték őt vizsgálati fogságba, és a késlekedés a most megszülető bírósági ítéletben is visszaköszönt.

Kevés volt a bizonyíték

Bartalos Erzsébet 2019 júniusában került a vádlottak padjára, és az utolsó – ítélethirdetéssel egybekötött – tárgyalási napra 2020. június 16-án került sor. A záróbeszédek során az ügyész felsorolta a már említett bizonyítékokat, leszögezte, hogy a nőnek semmilyen indoka nem volt a rokonlátogatásra, és kijelentette:

„A vádlott előre kitervelte és átgondolta a gyilkosságot.”

A vádlott kirendelt ügyvédje azonban a nő ártatlanságát hangoztatta, és azt nyomatékosította, hogy ügyfele bűnösségét semmilyen közvetlen és perdöntő bizonyítékkal nem sikerült alátámasztani.

"A hatóságoknak többet ér az, hogy valaki legyen elítélve, mint az, hogy megtalálják a valódi tettest"

– szólt a hangzatos állítás Bartalos Erzsébet ügyvédjétől. A záróbeszédek során maga a vádlott is szót kért, és azt mondta, sajnálja, hogy nem mondta el, hogy látta az elhunytakat. Ekkor a tárgyalóterem padsoraiban helyet foglaló károsultakhoz, az áldozatok hozzátartozóihoz fordult és így szólt:

"Még ha a károsultak nem is hiszik el, akkor sem én követtem el a gyilkosságot."

"Akkor ki követte el?" – reagáltak dühös zaklatottsággal a családtagok, majd következett az ítélethirdetés.

Valószínű, hogy ő a gyilkos, de elítélni nem lehet

Mivel a vádlott jogtalanul behatolt az áldozatok házába – ahogy ezt ő is beismerte -, a Nagyszombati Járásbíróság magánlaksértés bűncslekményében bűnösnek találta, és négy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte őt.

A bíróság ugyanakkor a gyilkosság vádja alól felmentette Bartalos Erzsébetet, mivel nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani bűnösségét.

A bírói indoklás értelmében a hatóságok több hibát is vétettek a büntetőeljárás során, de leginkább három fő oka volt annak, hogy a gyilkosság vádjában nem született elmarasztaló ítélet.

Egyrészt nem sikerült megtalálni a gyilkos fegyvert, másrészt nem sikerült elégségesen elvégezni a gyilkossági helyszínelést, harmadrészt pedig mivel csak később terelődött a vádlottra a gyanú, nem lehetett orvosi vizsgálat alá vetni annak megállapítása céljából, hogy mondjuk megsebezte-e magát a támadás során.

"Nemcsak lehetséges, hanem valószínű is, hogy a vádlott követte el a gyilkosságot, ezt azonban nem lehet minden kétséget kizáróan kijelenteni"

– jelentette ki az ügy bírája, hangsúlyozva azt, hogy a felsorakoztatott közvetett bizonyítékok alapján, valamint a "kétség esetén a vádlott javára" alapelvet figyelembe véve a bíróság nem jelentheti ki egyértelműen a vádlott bűnösségét.

A 2017-ben meggyilkolt nyugdíjas házaspár gyerekeit, Friderikát és Zoltánt megdöbbentette az ítélet:

A Nagyszombati Járásbíróság ítélete egyelőre nem jogerős. Az illetékes ügyész a rendelkezésére álló törvényes határidőn belül eldönti, benyújt-e valamilyen fellebbezést a Nagyszombati Kerületi Bíróságra.

Amennyiben a Bartalos Erzsébetre kiszabott négyéves szabadságvesztés jogerőre emelkedik, és esetleg másodfokon is felmentik őt a gyilkosság vádja alól, legkésőbb 2022 novemberében szabadlábra kerülhet.

(db)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program