1
Illusztrációs felvétel - Wikimédia
Egy szlovák nő sétált a Radbuza folyó partján Plzeňnél, amikor felfigyelt valamire a vízben. Felvette a kapcsolatot a városi rendőrséggel, küldött egy fotót is nekik arról, amit talált.
Az Azet.sk a Krimi Plzeň portálra hivatkozva közölte, a városi rendőrség kiküldött egy járőrt, hogy megvizsgálják, és kiderült, hogy egy emberi fejről van szó, ami már jelentős mértékben oszlásnak indult.
Minden jel arra utal, hogy a fejet a folyó sodorta, nem volt semmibe becsomagolva. A helyszínre kirendelték a rendőrség specialistáit, búvárokat és tűzoltókat is. Az esetet a plzeni bűnügyi nyomozók vizsgálják – erősítette meg a rendőrség szóvivője.
Szombaton ezt azzal egészítették ki, hogy várják a szakértői vizsgálat eredményét, amely elvezethet az elhunyt azonosításához. A portál ugyanakkor emlékeztet arra, hogy tavaly januárban találták meg a 32 éves szlovák állampolgárságú Ladislav Lechner holttestét, aki a plzeni hajléktalanokkal együtt élt. Az ő fej nélküli holttestét a Berounka folyóban találták meg. Minden jel szerint meggyilkolták.
A rendőrség Tomáš H.-t gyanúsítja a brutális gyilkossággal, akit idén márciusban tartóztattak le. Lechner holtteste egyébként döbbenetes állapotban volt. Le volt vágva a nemi szerve, a testén pedig a mellkastól a hasáig fel volt hasítva. A teste más részei is tele voltak szúrt és vágott sebekkel.