3
Fotó: fcdac1904.sk
A DAC vasárnap 3:0-s győzelmet aratott a Podbrezová otthonában, a Niké-liga rájátszásának 8. fordulójában.
Az első perctől kezdve kiegyenlített volt a játék, a kapuk viszont nem különösebben forogtak veszélyben. Több mint negyed órát kellett várni az első komolyabb helyzetre – Danko kapus mutatott be nagy védést Koné próbálkozásánál. A hazaiak inkább a tizenhatoson kívülről leadott lövésekkel igyekeztek veszélyeztetni, Popović viszont rendre magabiztosan hárított. A 32. percben egy röviden elvégzett szabadrúgást követően Trusa durrantott a hazai kapu fölé. Pár pillanattal később közel álltak a hazaiak a gólszerzéshez, Popović viszont szemtől szemben Kováčikkal hárítani tudott.
Egyértelműen látszott, hogy a vendégek nem elégednek meg a döntetlennel, ezért a szünetben Xisco Muñoz kettőt is cserélt: a sérülésből visszatért Yapi mellett Redzicet állította be. Ehhez képest az első percekben a DAC kapuja előtt volt forró a helyzet, de előbb Csinger, majd Yapi is blokkolni tudta a hazaiak lövéseit. A Podbrezová aktívabb volt, míg a DAC sokáig a hazai kapuig sem jutott el. A 62. percben aztán megtört a jég: a szintén csereként beállt Ramadan lopta le a labdát Mielke lábáról a bal oldalon, majd középre ívelt. A labda megpattant még Markovičon, de így is eljutott a hosszú oldalon érkező Trusához, aki a kapuba pofozta a játékszert. A hazaiak igyekeztek minél előbb válaszolni, ám előbb Assinor lőtt 10 méterről csúnyán a kapu fölé, majd Popović hárította levegőben úszva a lövését. Ellenben a sárga-kékeknek sikerült kihasználniuk helyzeteiket. A 72. percben Andzouana beadását a hazaiak Vitálishoz fejelték ki, aki higgadtan levette a labdát, áttette a bal lábára, majd kilőtte a rövid alsót. Valamivel több mint öt perccel később harmadszor is betalált a DAC. Egy hazai védelmi hibát követően Redzic csapott le a labdára a Podbrezová tizenhatosánál, elvitte Danko mellett, majd az üres kapuba gurított. Mentek előre a hazaiak legalább a szépítésért, de részükről még az sem jött össze. Sőt, az utolsó pillanatokban Redzic tehette volna fel az I-re a pontot, de nagy helyzetben nemcsak Danko, hanem a kapu fölött is ellőtte a labdát.
A DAC győzelmével két pontra felzárkózott a Spartak, Žilina pároshoz, és továbbra is játékban maradt dobogóért folyó harcban.
A mérkőzés:
A vasárnapi eredmény:
Felsőház:
FK Železiarne Podbrezová – FC DAC 1904 0:3
Gólszerzők: 62. Trusa, 72. Vitális, 79. Redzic
Felsőház:
FC Spartak Trnava – MFK Ružomberok 1:0 (1:0)
Gólszerző: 27. Zeljković
Piros lap: 38. Ďuriš (TRN)
ŠK Slovan Bratislava – MŠK Žilina 2:3 (1:2)
Gólszerzők: 25. Blackman, 52. Marcelli – 7. Bile, 33. Ďatko, 90+2. Adang
Piros lap: 62. Savvidis (SBA)
Alsóház:
FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Skalica 1:0 (1:0)
Gólszerző: 11. Kuzma
AS Trenčín – MFK Zemplín Michalovce 1:0 (1:0)
Gólszerző: 40. Emeka
Alsóház:
MFK Dukla Banská Bystrica – FC Košice 2:1 (1:1)
Gólszerzők: 24. Hanes, 90+1. Polievka – 2. Medved
A bajnokság állása:
Felsőház:
Alsóház:
Góllövőlista:
Barseghyan (Slovan) – 12 gól
Polievka (B. Bystrica) – 12 gól
Rymarenko (B. Bystrica) – 11 gól
Strelec (Slovan) – 10 gól
M. Ďuriš (Spartak) – 10 gól
Marcelli (Slovan) – 10 gól