A zsebhoki valóban ártalmas tud lenni!
De nem ám azért, mert szőrös lenne utána a tenyered, ahogyan a babona állítja. Vagy mert traumatizálná a zsebhokizó lelkét, ahogyan az egyik klerikális fundamentalista szlovák parlamenti képviselő fejtette ki…
Hanem azért, mert kicsinyes emberek által kicsinnyé, aprócskává zsugorít egy eszmét, amelyre éppen ezek a szűkkeblű alakok próbálnak hivatkozni: a sport összekötő erejét. Azért is, mert egy elvi jelentőségű történelmi-társadalmi-etikai mozzanatot rendel alá, aktuális, sőt rövid lejáratú, történelmi léptékben lényegtelen anyagias csoportérdekeknek.
A Szlovák Jégkorongszövetség tárt karokkal várja a nemzeti válogatottba azokat a játékosokat, akik volt orosz szuperliga utódjában (KHL) keresik a betevőt. Mindenkinek egyéni joga eldönteni, leköpi-e a fürdőszobatükröt reggelente – a szövetség vezetői számára hivatkozási alap, hogy a törvény nem tiltja, a szankciók nem terjednek ki az ilyen munkavállalásra. Kivéve Michal Handzušt, aki azonnal felállt az ügyvezető bizottságból…
Mindenki látta már Putyint, a földkerekség jelenleg legismertebb diktátorát és tömeggyilkosát hokimezben parádézni, az is, aki nem akarta. Az egész világ tudja hát, hogy az orosz hoki az újjáélesztendő orosz birodalom propagandafegyvere. Mégpedig az olimpiai charta patyolatfehér leplébe bújtatva-hazudva. A hazai szövetség számára is ez az alibi, mondván a sport kössön össze, ne válasszon szét.
De vajon hogyan képzeljük el ezt az „összekötést”? Elmegy az eperjesi ruszin-magyar házaspár – amely a vendégszobában helyezte el időlegesen az Ukrajnából szökött szlovák unokatestvérét annak ukrán feleségével – a szlovák hokiválogatott meccsére, és kiordítja szívét a gyönyörtől, amikor a Szpartak Moszkva szlovák játékosa nagyot véd? Aligha…
Magánügye ugyan a szlovák légiósoknak, hogy szolgálják-e Putyint (bármekkora pénzt is kapnak, az érdemben nem károsítja meg az ottani rezsimet…) és propagandagépezetét, mely erősnek és békésnek akarja láttatni. Ám etikai, társadalmi és sportértelmezési kérdés is, kell-e az ilyen sportolókat a nemzet, a szabad szlovák nemzet demokratikus országának válogatottjában, azaz elitjében játszatni? Mert vajon elit ember-e az, aki…
Idézzük az említett chartát. Az olimpizmus alapelvei fejezetben ilyesmiket olvashatunk: „1. Olimpizmus életfilozófiaként a test, az akarat és a szellem képességeit, mint egységes egészet fogja össze és dicsőíti. Egyesítve a sportot a kultúrával és neveléssel az Olimpizmus olyan életforma kialakítására törekszik, amely a munkavégzés örömére, a példakép nevelési értékére, társadalmi felelősségvállalásra és az egyetemes erkölcsi alapelvek tiszteletére alapszik.” Ha ez nem lenne elég: „2. Az olimpizmus célja, hogy a sportot az emberiség harmonikus fejlődésének a szolgálatába állítsa egy békés társadalom előmozdítása és az emberi méltóság megőrzése érdekében.”
Szövegértő ember és szövegértő sportember nem állíthatja, hogy ez hivatkozási alap lehet a Szlovák Jégkorongszövetség számára, nem állíthatja, hogy az orosz politika beleértve a sportpolitikát általában jelenleg megfelelne ezen elveknek. Semmilyen szempontból…
Aki az orosz sportpolitika része, felvállalta azt, az mert kicsi lenni: a hokiból zsebhokit csinált a saját tenyere örömére. Neki talán jó, ha nem tükör előtt mos fogat, de sem a sportnak, sem az országnak, sem a chartában említett szellemnek, kultúrának, a nevelésnek, a példakép-állításnak, a társadalmi felelősségvállalásnak, az egyetemes erkölcsi alapelvek, sem az emberiség harmonikus fejlődésének, sem a békés társadalomnak, sem az emberi méltóságnak semmilyen módon nincs a hasznára. Hanem fordítva, lekicsinyli, tagadja. Nem érdemes a nemzeti válogatott státuszára. Legalábbis egy demokratikus európai államban. Amihez nem kell külön törvény, kedves szövetségi vezetők, elég a józan szakmai és emberi megítélés. De ezt a megítélést, ha a szövetségi vezetők nem végzik el, elvégzi más: a szponzorok.
