Visszavárják a gyermekklinikára a gyermekpornó vádja alól felmentett főorvost!

2016. július 8. - 08:59 | Belföld

Csütörtökön felmentették a gyermekpornográfia vádja alól Marcel Brennert, a pozsonyi gyermekklinika sürgősségi osztályának korábbi főorvosát, akinek a gépén pornográf felvételeket találtak gyermekekről.

A vád szerint 2006 és 2010 között 15 évnél fiatalabb gyerekek nemi szerveinek meztelen fotóit tárolta a gépén, továbbá fiúgyermekek meztelen fotóit töltötte le az internetről, és még kártyával is fizetett értük. A doki ugyanakkor mindent tagadott. Áprilisban a bíróságon is kijelentette, hogy semmi köze a gépén talált pornográf tartalmakhoz, és nem is töltött le ilyesmiket a világhálóról. "Ez a helyzet számomra abszurd" - fogalmazott akkor. Ugyanakkor nem tudta megmagyarázni, hogyan kerülhettek a gépére azok a képek.

Pavol Adamčiak pozsonyi bírósági szóvivő tájékoztatott, hogy a Pozsonyi V. Járásbíróság csütörtökön felmentő ítéletet hozott az ügyben, mivel

nem bizonyosodott be, hogy a bűncselekményt az azzal vádolt személy követte el.

Hozzátette, a bizonyítási eljárás során elsősorban szakértői vélemények és a tanúk kihallgatásai igazolták ennek ellenkezőjét.

"Örülünk az eredménynek, és ugyan még csak első fokon meghozott ítéletről van szó, nem látjuk akadályát annak, hogy ismét ellássa funkcióját" - reagált Dana Kamenická, a pozsonyi gyermekklinika szóvivője.

Az ítélet valóban nem jogerős, az ügyész fellebbezést nyújtott be, amiről a Kerületi Bíróság dönt majd.

A kórház nem tart attól, hogy a páciensek előítéleteket táplálnának a főorvossal szemben. Kamenická elmondása szerint ugyanis kaptak olyan jelzéseket, amelyek szerint mások is visszavárják őt.

(SME/para)