Világszerte több mint tízezer gyerek vesztette életét vagy lett megcsonkítva tavaly

2018. június 28. - 08:56 | Külföld

Világszerte több mint tízezer gyerek vesztette életét vagy lett megcsonkítva tavaly fegyveres konfliktusokban - derült ki az ENSZ szerdán New Yorkban ismertetett jelentéséből.

A dokumentum szerint a világszervezet 2017-ben a konfliktusövezetekben több mint 21 ezer olyan bűncselekményt regisztrált, amelyet gyermekek ellen követtek el. Az ENSZ a többi között a nemi erőszakot, az iskolák és kórházak ellen végrehajtott támadásokat, illetve a gyermekkatonák toborzását is felsorolta az atrocitások között.

A gyermekek sérelmére elkövetett tettek közül hatezer kormányerők, így a mianmari, a szíriai és a jemeni hadsereg rovására irható, míg tizenöt ezret fegyveres milíciák követtek el. A világszervezet szerint különösen magas volt az ilyen atrocitások száma Szíriában, ahol 2896 esetet regisztráltak. Ugyanakkor Mianmarban, Irakban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Kongóban is meredeken felfelé íveltek ezek a mutatók.

2016-ban hozzávetőleg nyolcezer gyerek vesztette életét vagy lett megcsonkítva a konfliktus övezetekben, vagyis kétezerrel kevesebb a tavalyi adatokhoz képest.

António Guterres ENSZ-főtitkár felháborodását fejezte ki a növekvő számadatokkal összefüggésben.


MTI/para

Címkék: ENSZ, gyerekek