A világjárvány jegyében valósult meg az Itt vagyunk otthon program Ógyallán

2020. december 13. - 14:34 | Régió

A Nyitrai Közösségi Alapítvány idén 12 olyan közhasznú projektet támogatott az Itt vagyunk otthon (Tu sme doma) program keretében, melyek célja az ógyallai lakosok életkörülményeinek javítása volt. A szétosztott támogatások összértéke 19 719 euró.

Idén minden projekt a COVID-19-világjárványra reflektált. A program címét is megváltoztatták: Itt vagyunk otthon a koronaválság idején is (Tu sme doma aj v čase koronakrízy). „Ahogy a címből is látszik, a 2020-as projektekkel a pandémia elleni küzdelmet igyekeztünk segíteni. A célkitűzések sokfélék voltak, de mindegyik projektnek köze volt a vírussal szembeni védekezéshez, vagy a megelőzéshez” – áll a Nyitrai Közösségi Alapítvány közleményében.

A programba bekapcsolódó aktivisták egy része védőfelszereléseket, fertőtlenítőszereket, érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolókat, illetve ózongenerátorokat vásárolt. Volt olyan projekt, amely a marginalizálódott csoportokból érkező gyerekek otthoni tanulását segítette, és olyan is, amelynek a célja fedett hulladéktárolók létesítése, illetve a környezet tisztántartása volt.

„Az ógyallai lakosok össze tudtak fogni, kölcsönösen segítették egymást. A programba bekapcsolódtak az idősek részére fenntartott intézmények, a szociális intézetek, az óvodák, az önkéntes tűzoltók, a Szlovák Vöröskereszt és más, informális csoportok aktivistái is” – tájékoztatott az alapítvány.


(TASR)

Címkék: Ógyalla