VIDEÓ: Nagyszabású nemzetközi drograzziában vett részt a NAKA – a legveszélyesebb bűnszervezetek egyikét számolták fel

2022. november 27. - 08:58 | Belföld

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bekapcsolódott a Krone/Joker nevű nemzetközi drogakcióba. Az Europol és az Eurojust által irányított műveletben 11 ország vett részt, és november 22-én hajtották végre – tájékoztatta a Paramétert Denisa Bárdyová rendőrségi szóvivő.

Szlovákiában a NAKA egységei vettek részt az akcióban, amely az Európai Unió egyik legveszélyesebb drogszervezetének felszámolására irányult. A szóvivő szerint az akció során 44 személyt vettek őrizetbe, közülük hetet Szlovákiában, két személy ellen pedig eljárást indítottak.

Összesen 94 razziát hajtottak végre egész Európában, miközben a bűnszervezet Litvániában, Lettországban, Csehországban, Lengyelországban, Franciaországban, Németországban és Szlovákiában tevékenykedett. Bárdyová szerint az akció során nagy mennyiségű tudatmódosító szert, többek közt kokaint, hasist, marihuánát és metamfetamint foglaltak le.

A szóvivő hozzátette: a bűnszervezet az elsőtől az utolsó lépésig biztosítani tudta a disztribúciós hálózatot Európában és azon kívül is.


-para-