Véres sérülés a focipálya szélén - intenzívre került egy rendőr!

Borzalmas eset történt a romániai Kolozsváron, a bajnokság osztályozó meccsén.

Véres sérülés a focipálya szélén - intenzívre került egy rendőr!

A hazai Universitatea fogadta a Miriuta László csapatát, a Hermannstadtot az osztályozó első meccsén, amely során a kolozsvári drukkerek dobálni kezdték a rendőröket - írja a 24.hu.

Az egyik rendőrt a fején találták el, súlyosan vérezni kezdett az és az eszméletét is elveszítette.

 

 

A sérült ellátását már a pálya mellett elkezdték, majd később kórházba szállították és az intenzív osztályra került. A román újságíró, Emanuel Rosu, valamint a prosport.hu is azt írja, azóta már stabilizálták az állapotát. A stadionban készült kamereafelvételek alapján próbálják meg beazonosítani, ki dobta meg a rendőrt.

A mérkőzést az élvonalbeli tagságába foggal-körömmel kapaszkodó Hermannstadt nyerte meg 2-0-ra – az Universitatea Cluj a harmadik lett a másodosztályban, onnan lépne feljebb. A visszavágót szerdán rendezik.

(24.hu)