Vásárúti nőt, de másokat is átverhetett egy Patti néven ismert nagyudvarnoki csaló

2020. március 9. - 16:34 | Régió

Csalással gyanúsít a rendőrség egy Patti néven ismert 43 éves nagyudvarnoki férfit, B. L.-t - árulta el Mária Linkešová kerületi rendőrszóvivő.

Vásárúti nőt, de másokat is átverhetett egy Patti néven ismert nagyudvarnoki csaló
A rendőrség ezt a hátulról készített fotót közölte róla

A férfi a rendőrség gyanúja szerint törvénytelen hasznot kovácsolt egy információból, ami valamilyen úton-módon eljutott hozzá. Tudomására jutott, hogy egy vásárúti nőnek Ausztriában lecsukták a fiát. Megszólította őt azzal, hogy tudja, milyen nehéz helyzetben van, ám befolyásos ismerőseinek köszönhetően segíteni tud rajta, kijuttatja fiát a börtönből.

Értelemszerűen az ilyesmit nem lehet elintézni ingyen, 2 ezer eurót kért a nőtől. A nő elsőre nem állt kötélnek, de a férfinak végül sikerült részben meggyőznie. 1000 eurót tudott fizetni, de erről mindketten aláírtak egy igazolást.

Az édesanya végül nem látta viszont ilyen módon a fiát, majd megtudta, hogy egy ismert csalóval hozta össze a sors. Az egészet jelentette végül a rendőrségen.

A rendőrség elkapta B. L.-t, aki ellen védett személyen elkövetett csalás ügyében indult eljárás, amiért háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Szombaton bírói határozat alapján vizsgálati fogságba helyezték.

Pattit korábban már 11 alkalommal jogerősen elítélték.

A rendőrség olyan információval rendelkezik, miszerint az illető másokat is átverhetett a fentihez hasonló módszerrel. Ha valóban így van, abban az esetben a sértettek jelentkezzenek a rendőrségen.

(parameter)