Megosztás
Az indiai származású amerikai nagykövet tavaly ősszel érkezett Szlovákiába, de amikor csak teheti, kimozdul a pozsonyi "buborékból". Május 10-én, szerdán Komáromba látogatott, hogy képbe kerüljön, mi a helyzet a hazai magyarok legnagyobb városában. Magyarul még nem tud megszólalni, de azzal tisztában van, hogy sok Nobel-díjasunkra lehetünk büszkék. Szerinte semmi haszon nem származik egy Moszkvával kötött szövetségből, és azt is elmagyarázta, Robert Fico miért nem lehet amerikai ügynök. Gautam Ranával a Selye János Egyetemen beszélgettünk.
Ahogyan a román fővárost, Bukarestet gyakran összekeverik Budapesttel, Szlovéniát és Szlovákiát is jellemzően összetévesztik. Ön 2019-ig Szlovéniában szolgált. Mi a különbség a két ország között?
Hadd kezdjem a hasonlóságokkal. Mindkettő nagyon szép ország. Volt lehetőségem egy kicsit bejárni a Tátrát, és az Alpok lábánál elterülő Szlovéniának is részben hasonló a földrajzi elhelyezkedése. Azt tapasztaltam, hogy az emberek Szlovéniában és Szlovákiában nagyon nyitottak, és bár mindkét ország lakosai fantasztikusak, de úgy érzem, Szlovákiában az emberek még kedvesebbek és nagyon vendégszeretőek. Aztán van itt egy kulináris jellegű különbség. Szlovákiában szeretik a levest, és ezzel én is így vagyok, de például a korábbi jugoszláv tagköztársaságban nem esznek levest. Önöknél is és odaát is sportosak az emberek, szeretnek túrázni, kerékpározni, futni. Azt meg külön meg kell említenem, hogy a jégkorongot nagyon szeretem, és a szlovák jégkorongozók meg kiválóak. A kedvenc csapatom a New Jersey Devils, amelyik éppen leigazolta Šimon Nemecet, és nagyon várom, hogy Nemec csatlakozzon az észak-amerikai profiligához, az NHL-hez.
Amikor Washingtonban döntés született arról, hogy önt nevezik ki szlovákiai nagykövetnek, milyen felkészítést kapott? Milyen információkkal látták el az amerikai külügyben, és ezek közül melyek bizonyultak a legfontosabbnak?
Az első dolog, amit megkaptam a döntés után, az az volt, hogy mindenki féltékenykedett, és többen azt kérdezték, kinek fizettem, hogy hozzájutottam ehhez a szlovákiai megbízatáshoz. Mert nálunk ez úgy működik, hogy vannak a karrierdiplomaták, illetve a politikai döntéssel kinevezett nagykövetek, akik általában adománygyűjtés jutalmaként kerülnek külszolgálati posztokra. Sokan nekem szegezték a kérdést, hogy adománygyűjtő vagyok-e. Győztem szabadkozni, hogy nem, nem, csak nagy szerencsém volt.
Ami meg a felkészülést illeti, először a Fehér Ház kiválasztja a jelöltet, majd a nagykövetjelöltet a szenátusnak jóvá kell hagynia, mielőtt az a külföldi állomására távozik. Az előkészítési folyamatban az itteni nagykövetség és a külügyminisztérium számos anyaggal látott el. Így a szenátusi meghallgatásom előtt ezeket áttanulmányoztam, és sokat tanultam a kormányról és a politikáról. Ezt követően lehetőségem volt beszélni az önök nagyszerű washingtoni nagykövetével, Radovan Javorčíkkal. Alkalmam nyílt egyeztetni néhány szakértővel, találkoztam a Szlovákia Barátai nevezetű csoporttal. Ezáltal betekintést kaphattam arról, milyenek itt az emberek. Szóval a tények, a számok, és az adatok mellett minden egyébről is értesülhettem.
Az Egyesült Államokban történt felkészülés során a szlovákiai magyarságról is kapott információkat? Mit tanult rólunk és mit tudott meg azóta, hogy Pozsonyba költözött?
Elég sokat tanultam a szlovákiai magyarokról. Tudtam, hogy körülbelül 450 ezres közösségről van szó, megtudtam, milyen történelmi kihívásokkal szembesült, milyen politikailag törekvéseik voltak, beleértve az oktatási helyzetet és a nyelvi jogok biztosítását. Aztán amióta Pozsonyba jöttem, számos politikai vezetővel volt alkalmam találkozni. Lehetőségem nyílt Somorjára is eljutni, és az ottani magyar intézetben is jártam. Ma találkoztam a komáromi polgármesterrel is. Amit pedig megtudtam, az inkább a magyar közösségek kihívásairól, reményeiről és vágyairól szól, hogy megőrizzék a magyar nyelvet, és hogy az emberek ne felejtsék el történelmüket, kultúrájukat, etnikai jogaikat. Ugyanezek a kérdések az Egyesült Államokban is. Én Indiában születtem, majd az Egyesült Államokba költöztem, és nagyon büszke vagyok indiai gyökereimre, de ugyanakkor büszke amerikai is vagyok. És ez az érzésem a szlovákiai magyarokkal kapcsolatban is, hogy büszkék a származásukra, ahogyan arra is, hogy Szlovákia részét képezik, amely országnak a példás polgárai.
Mi a komáromi látogatásának a célja, és az itt szerzett információkat mire tudja használni?
Rögtön, miután megérkeztem a szlovákiai állomáshelyemre, nagyon fontosnak tartottuk a csapatommal, hogy gyakran kiessünk Pozsonyból, a fővárosi buborékból. Mert bár ott székel a kormány, de a lakosság 90 százaléka vidéken él. Nagyon fontos számomra, hogy megismerjem Szlovákiát azáltal is, hogy ellátogatok vidékre, ahol beszélhetek az emberekkel az ország minden szegletében. Voltam már Kassán, de jártam Eperjesen és Zsolnán is. Alig egy hónapja felkerestem a keleti országrészben lakó roma közösséget, és találkoztam a zsidó közösség képviselőivel is, itt Komáromban, illetve Pozsonyban is.
Nagykövetként fontos számomra, hogy az országról teljes képet kapjak, hogy megértsem a kisebbségeit, azok reményeit, álmait, törekvéseit, valamint azt, hogy hogyan illeszkednek be Szlovákiába. Gyakran kisebb támogatást is tudunk adni ezeknek a közösségeknek, hogy segítsük a helyzetüket. Szóval egyrészt meg akarjuk érteni Szlovákiát, másodszor pedig, el akarjuk mélyíteni az amerikai-szlovákiai kétoldalú kapcsolatokat, mert az Amerikai Egyesült Államok számára fontos a jó kapcsolat Szlovákiával.
Itt beszélgetünk most a komáromi Selye János Egyetemen. Ön ismeri az intézmény alapításának háttértörténetét?
A rektor úr mesélt róla egy keveset.
A politikai hátteréről is?
Arról nem.
Dióhéjban a következő történt: még 2002-ben, amikor a választások után megalakult az új Dzurinda-kormány, a koalíción belül a második legerősebb párt a 11 százalékot szerző MKP lett. Húsz évvel ezelőttig létezett egy íratlan szabály, hogy a legnagyobb párt kapja a miniszterelnöki posztot, és a második legnagyobb meg betöltheti a házelnöki tisztséget. De aztán ment az okoskodás, hogy Szlovákia nem áll készen arra, hogy ilyen magas pozíciót kapjon egy szlovákiai magyar politikus. Ekkor született az alku, hogy oké, az MKP lemond a parlamenti elnöki tisztségről, cserébe viszont kért egy állami finanszírozású egyetemet. Így aztán két évvel később, 2004-ben Komáromban már meg is nyithatta kapuit ez az oktatási intézmény. Hogyan tetszik ez a történet?
Nos, ennek még utána kell néznem. De azt gondolom, hogy amit ebből kikövetkeztethetek, és amit a mai nap folyamán is tapasztaltam, az az, hogy az itteni magyar közösségen belül nagy az etnikai büszkeség. És megérdemelten. Ez egy gazdag történelemmel rendelkező közösség. És ahogy azt már említettem, amerikai indiaiként teljesen megértem azt a vágyat, hogy megőrizzék a nyelvüket. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy amerikai vagyok, ahogy arra is, hogy részese lehetek annak, hogy Amerika továbbra is nagy nemzetként működjön. És én ezt látom az itteni magyar közösségnél is, amelyik nagyon büszke a történelmére, a hagyományaira, a nyelvére, és nagyon is jogosan. Azt is gondolom, hogy ennek a közösségnek a tagjai nagyszerű dolgokat tesznek Szlovákiáért.
És ha már itt tartunk, ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy a sajtóértesülések alapján az ügyvivő kormány vezetője Ódor Lajos lesz, aki itt, Komáromban tanult a gimnáziumban. Ő ennek a kisebbségi közösségnek elsőrangú képviselője, aki most Szlovákia kormányában a legfontosabb szerepet vállalja, és akit ezzel a feladattal az államfő bízott meg. Szerintem ez tökéletes példa a magyar közösség nagyszerűségére.
Éppen erre akartam kitérni, hogy az előbb említettekhez képest a helyzet megváltozott. És most ott tartunk, hogy a leköszönő Heger-kormány távozásával az államfő egy magyar nemzetiségű személyt nevez ki az ügyvezető kormány élére, szóval ez érdekes fejlemény.
Igen, ez az. A komáromi polgármester is beszélt most arról, amit én nagyon érdekesnek találtam, hogy a politikai pártok hogyan közelítenek a magyar kisebbségi közösséghez. Felismerték ezt a fontos szavazói réteget. Tudom, hogy van két politikai párt, amelyik a magyar kisebbséget célozza meg. De más politikai pártok is tudomásul veszik ennek a közösségnek a jelentőségét, és az önök szavazatának fontosságát, és ez jól is van így szerintem.
De a helyzet nem rózsás. Szeptemberben előrehozott választások lesznek, és a legnépszerűbb párt egy populista, oroszbarát tömörülés, amelyet Robert Fico vezet. Aki éppen a minap nyilatkozta, hogy ez az új ügyvivő kormány Soros György figuráiból fog állni, akik majd az amerikai nagykövetség utasításaira várnak. Hallotta ezeket a szavakat?
Hallottam, igen. És ez nonszensz. Azt Fico is tudja, hogy ez képtelenség. Már többször találkoztam vele. Csak megjegyzem, Fico korábban 1,6 milliárd dolláros üzletet kötött F16-os repülőgépekre. Talán amerikai ügynök volt, amikor ezt tette? Nem, ezt Szlovákia megerősítése érdekében tette. Fico nagyon szorosan együttműködött Obama elnökkel, meg Trump elnökkel a NATO-val kapcsolatos kérdésekben, beleértve Afganisztánt, illetve a guantánamói foglyok visszavételét Szlovákiába. Amerikai ügynök volt, amikor ezt tette? Persze, hogy nem! Azért tette, mert ez Szlovákia javát szolgálta. Szlovákia nemzetbiztonsága miatt tette.
Ficónak több esze van ennél. Tudja, hogy az Egyesült Államok Szlovákia erős partnere és szövetségese. Csodáljuk mindazért, amit Szlovákia a NATO tagjaként végrehajtott. Nagyra becsüljük Szlovákiát, mint európai uniós partnert. És lenyűgözött minket az, amit Szlovákia tett az ukrán nép támogatásáért. Mert itt Ukrajnáról van szó.
Ez Szlovákia számára egzisztenciális biztonsági kérdés. Ha Ukrajna elesik, ha "béke" lesz Ukrajnában, az azt jelenti, hogy Putyin nyer, és akkor orosz katonák lesznek Szlovákia határainál. És szerintem Szlovákiában senki sem gondolja, hogy ez jó dolog lenne, mert nagyon jól emlékszünk a hidegháborús időkre. Világosan emlékszünk arra a totalitarizmusra, amely ebben az országban uralkodott. Nem hiszem, hogy Fico ezt akarja. De amikor az emberek Putyin győzelmét kívánják, akkor ezt kapnák cserébe. Ezért nagyon fontos, hogy Szlovákia hatalmas erőt mutatott az ukrajnai nép segítésében. Elnyerte a világ csodálatát. És tudom, hogy az ukrán emberek tisztelik és értékelik azt, amit az önök országa tett.
A választások után új kormány kerül hatalomra, és valószínűleg másként fog hozzáállni ehhez a szomszéd országban dúló konfliktushoz. Különösen, ha Robert Fico pártja a végrehajtó hatalom része lesz. Ez gondot okoz majd az Egyesült Államok kormányának? Ha igen, hogyan lehet ezt kezelni?
Nézze, ez elég hipotetikus kérdés, sok benne a "ha". Amit tudunk, az az, hogy Szlovákia az elmúlt húsz évben kiváló NATO-partner volt. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így lesz. Azt is tudom, hogy Szlovákia jövője össze van kapcsolva Berlinnel, Brüsszellel, Londonnal és Washingtonnal. Nem pedig Moszkvával. Semmi haszon nem származik egy Moszkvával kötött szövetségből. Kezdjük ott, hogy Moszkvának nincs is pénze. Szóval bízom benne, hogy Szlovákia jövője továbbra is a Nyugattal kapcsolódik össze. És azt hiszem, a szlovák politikusok és Szlovákia lakosai is tudatosítják ezt.
Hál’ istennek, ez még aránylag messze van, még nem tartunk a kormányalakításnál. Még előttünk a nyár is. A nyári hónapokban talán önnek is több szabadideje lesz. Már tanul szlovákul?
Igen, tanulom a nyelvet. "Ako sa máte?"
Veľmi dobre, ďakujem!
Výborne! Výborne!
Melyik a kedvenc kifejezése?
Kedvelem a "dobre"-t, mert mindenre lehet használni. Mintha az ember azt mondaná: "cool". Bármikor bevethető, ha az ember kicsit elbizonytalanodik. Ha mondjuk nem vagyok biztos abban, hogy mit is mondtak nekem. Ilyenkor egy "dobre" mosolyra fakaszt mindenkit, mintha feltartanánk a hüvelykujjunkat.
Talán magyarul is tud már valamit?
Nem, és elnézést emiatt! Azonban azt tudom, hogy a magyarok körében a legnagyobb az egy főre jutó Nobel-díjasok száma. Ebben az Egyesült Államok is nagyon jól áll, abszolút értékben. Ám azt hiszem, arányaiban a magyarok még jobban.
Valóban, bár ehhez a teljesítményhez a díjazottaknak el kellett hagyniuk Magyarországot.
Úgy tudom, leginkább az Egyesült Államokba mentek.
Ez így van. De visszakanyarodva a lényeges magyar kifejezésekhez, talán az egyik legfontosabb az, hogy "köszönöm szépen". Például, köszönöm szépen az interjút!
(Sidó Árpád)