Kutyákat mérgező ismeretlen tettes garázdálkodott a Pozsonyhoz tartozó Karlova Vesben.
A kutyatulajdonosok már egy éve beszélnek a mérgező tettesről, állításuk szerint azonban az illetékesek semmit sem lépnek az ügyben. Az állatorvos szerint a tettes patkánymérget használ.
Szilveszter előtt két nappal Erika sétálni indult kétéves kutyusával, Ellivel a közkedvelt sétáltató helyre. Mikor hazaértek, Elllinek problémái adódtak. „Vért hányt, az egész teste remegett, a szája pedig habzott” – mesélte a megrémült nő.
A kutyát azonnal állatorvoshoz vitték, ahol injekciót kapott, majd 24 órára rákötötték az infúzióra. Erika szerint az ismeretlen tettes már egy éve garázdálkodik. Elmondása szerint a patkányméreg szétszórása mellett zsilettekkel dobálja teli a helyet.
Erika az eset után értesítette a városi rendőröket. „Azt mondták, hogy jegyzőkönyvet csak akkor írnak, ha meglesz az állatorvos jelentése, illetve, ha gyanúsítani akarok valakit. Csak ezután kezdik el a nyomozást. Egész idő alatt egyszer sem voltak itt” – mondta felháborodottan Erika.
A rendőrök azonban azt állítják, hogy semmiről sem tudnak, semmilyen feljelentést nem kaptak. „A térfigyelő kamerák elhelyezése a városi rendőrség hatásköre. A keletkezett helyzettel foglalkozni fogunk” – nyilatkozta Branislav Heldes, Karlova Ves szóvivője.
Cas.sk/para