Vakmerősége miatt halhatott meg egy fiatal téli úszó

2018. március 5. - 11:34 | Régió

A vállalkozóként tevékenykedő 34 éves férfi még úszni akart egyet, miután társai már befejezték.

Vakmerősége miatt halhatott meg egy fiatal téli úszó
Fotó: TASR

A szenci Napfényes tavak közelben lévő Guláska tónál járt vasárnap délután a téli úszók egy csoportja. Miután a többiek már befejezték, a 34 éves, Pozsonyból származó Matúš K. még úgy döntött úszik egyet, és bement a vízbe a jégpáncélon lévő nyíláson.

Társai keresték, majd a jégen át meglátták mintegy négy méterre a felszín alatt. Pozsonyból érkeztek búvárok, akiknek végül sikerült kimenteniük, végül több mint egy órán át tartott az újraélesztése, majd mentőhelikopterrel bevitték az egyik pozsonyi kórházba. Azután átszállították a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Nemzeti Intézetébe, ahol végül feladta a harcot az életéért. Hajnali háromkor elhunyt - erősítette meg az intézet szóvivője, Dobroslava Krajačičová-Lauková.

(Nový Čas)

Címkék: haláleset, Szenc