Vádat emeltek egy férfi ellen, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

camera

1

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

A gyártelepítéshez képzett szakmunkásokra van szükség 

Megosztás

MAGYARORSZÁG - Több rendbeli, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki lézerrel vakított el három gyakorlatozó vadászpilótát.

A vádirat szerint tavaly április végén a Magyar Honvédség három vadászrepülőgéppel kiképzési gyakorlatot hajtott végre három egymást követő éjszaka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszi település feletti légtérben, 600 métertől 2500 méterig terjedő repülési magasságban.

A vádlott a lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy a pilótafülkékbe bevilágítson. "A lézerfény a pilótafülkék üveg és plexi felületein megtörve szóródott és a pilótáknál pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott" – írta az ügyészség.

Egyik alkalommal a zavaró lézerfény miatt a pilótának ki kellett kapcsolnia repülőgépe navigációs fényeit, hogy a vádlott szem elől tévessze a légijárművet. A Borsod megyei férfi a cselekményével a vadászpilóták életét, testi épségét veszélyeztette – közölték.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a lézert kibocsátó eszköz elkobzásával.


(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program