Utánunk az özönvíz, a bárkát lenyúljuk

Széky János | 2016. január 10. - 13:43 | Vélemény

Már lehet igényelni az új csokot, azaz a családok otthonteremtési támogatását. A régi csokhoz, azaz szocpolhoz képest ez óriási pénzeket jelent: ha a házaspár vállalja, hogy tíz éven belül három gyermeke lesz, új lakás vásárlására tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást és tízmilliós kedvezményes (3 százalékos) kamatozású kölcsönt kaphat, ha –

Ha van legalább féléves munkaviszony (közmunka nem számít bele; mér dolgoznak rajt, de még nem találták ki, hogyan lehet havi kilencvenezer forint törlesztést fizetni havi ötvenvalahány-ezer fizetésből), és két évnyi társadalombiztosítás. Amennyiben nincs meg a három gyerek, az aránylagos különbözet kamatostul visszafizetendő.

Ha a házaspár elválik, és nem adják el a lakást vagyonmegosztás végett, nem kell visszafizetni, viszont ott áll az egyik házastárs – jellemzően a férj – lakás és pénz nélkül, viszont tartásdíj-kötelezettséggel, míg a másiknak – jellemzően a nőnek – egyedül kell törlesztenie és eltartania három gyermekét.

Három gyerekkel legalább két-, de inkább háromszobás lakásban lehet emberien lakni. Budapesten húszmillióért ilyen lakás gyakorlatilag nem kapható, vidéken igen (csupasz falakkal), ott viszont lényegesen kevesebb a munkalehetőség, és ha az ember máshová kénytelen költözni, sokkal nehezebben tudja eladni a lakását. Oda van kötve tehát a lakásához.

Ahogy a feleség is oda van kötve a férjhez egy rossz házasságban. Lényegében mindent tűrnie kell, különben hatalmasat bukik nemcsak a férj, hanem ő is (bár a feministák kedvéért meg kell jegyeznem, hogy van olyan rossz házasság, ahol a férj a szenvedő alany). Ez a feleségen és az erkölcsök, családon belüli erőszak, férfidominancia stb. általános színvonalán kívül nagyon jót tesz ám a gyerekeknek is.

A bejelentést a Fidesz XXVI. kongresszusán, tavaly december 13-án tette Orbán Viktor. (A Szovjetunió Kommunista Pártjának fennállása során összesen huszonnyolc kongresszusa volt, a Fidesznek már csak egy kicsit kell belehúznia, hogy utolérje.) Nem értettem, miért halasztották el az eredetileg november 15-re tervezett eseményt a párizsi terrortámadás miatt – államok attól még működtek, pártállamok is, elég lett volna egyperces néma felállás. Olyan mellékzöngéje volt a dolognak, hogy a megrendültség csak ürügy. Valami nem tisztázódott a kitűzött időpontra, kapóra jött a tragédia, lehetett mire hivatkozni, hogy nyerjenek négy hetet.

Nyerhették akár ehhez is – a szokott látványos és sebtében összecsapott megváltó programhoz Ami majd „dinamizálja a gazdaságot”. (Az idén már nem lehet arra hivatkozni, hogy a magyar növekedés dobogós az EU-ban, tovább szakadunk lefele a térséghez képest.) A kétszer tízmillió szép, nagy, hatásos kerek szám. A cél – a gyermekszám gyors növelése – olyan, hogy ha valaki akár csak a megvalósíthatóságában kételkedni mer, könnyedén kikiáltható a nemzet ellenségének.

A gyakorlati megvalósítás pedig nagy valószínűséggel stabilizálja a Fidesz szavazótáborának a párt számára legértékesebb részét: azt a viszonylag fiatal középosztálybeli réteget, amelynek már most van annyi vagyona, hogy a húszmilliós hozzáadott ajándékkal tisztességes lakást vehet, és olyan a képzettsége, hogy (legalábbis elképzelése szerint) tudja vállalni a törlesztést, de nem olyan, hogy a gazdagabb országokban jobban tudná érvényesíteni, tehát marad.

Általában ez a helyzet a klasszikus „jóléti” intézkedésekkel: névleg, a propaganda szintjén nemes célokat szolgálnak az egész köz, a nemzet érdekében; gyakorlatilag a politikai hatalomhoz közel állók járnak a legjobban velük, és egyes választói csoportok megnyerését szolgálják a köz, a nemzet, a jel- és jövőbeli adófizetők rovására. Aztán nyugodtan lehet arra alapozni, hogy a kedvezményezett csoportok ordítva ragaszkodnak kiváltságaikhoz, ezt hívják Magyarországon „az emberek akaratának”.

Magyarország azonban nem klasszikus jóléti állam, hanem olyan ország, ahol az adók és járulékok általános szintje olyan magas, mint a jóléti államokban (és térségünkben a legmagasabb), viszont az átlag sokkal szegényebb (ami térségünket illeti, a nettó átlagfizetés csak Romániában és Bulgáriában kisebb). Olyan ország, amelynek középosztálya zömmel úgy képzeli, hogy nem a gazdasági szabadságból és tisztességes piaci viszonyokból lesz a nagyobb jólét, hanem abból, hogy az állam, „a kormány” kerülő csatornákon időnként belepumpál egy nagy adag pénzt a gazdaságba (mert „a kormánynak” van pénze, magától, ad valahonnan a semmiből, és nem az adófizetők pénzét tölti vissza céljai szerint megkavarva).

És az államhívő középosztályból delegált politikai kaszt eme középosztályt meghagyja hitében. Beleértve a szocialistákat, akiknek az a fő bajuk, hogy a Fidesz kizárja a csokból és a lakásvásárlásból azokat, akik megfelelő kereset híján eleve nem tudnák fizetni a törlesztést. Mintha ugyanez a „jólelkű” gondolkodásmód – a sokkal gazdagabb Amerikában alkalmazva – nem vezetett volna az 1945 utáni legsúlyosabb gazdasági világválsághoz (az MSZP-hez feltehetőleg nem is jutott el ez az információ).

A dolog eléggé hasonlít Paks 2-re és az olimpiára: összecsapott előkészítés után látványos bejelentés, gazdasági csoda meghirdetése, a valóságban kevesek pompás bulija a mostani és jövőbeli adófizetők emberöltőkre való eladósítása árán. Ha lesz belőle valami. Van rá több-kevesebb esély, hogy Paks 2-ből és az olimpiából nem lesz. A csok esetében abban reménykedhetünk csak, hogy viszonylag kevesen igénylik, és aztán ebből a kevésből viszonylag sokan vissza tudják fizetni a kölcsönt. Továbbá hogy a kedvezményezettek és a kihagyottak között nem lesznek túl heves konfliktusok.

Orbán maga mondta 2011-ben, hogy a gazdasági törvényekkel meg akarja kötni a következő tíz kormány kezét. Magyarország és Európa szellemi állapotára jellemző, hogy akkor és azóta az égvilágon mindenért szidták a kormányzatát, ezért nem. Holott ha valami, ez jelenti a demokrácia elutasítását: minek akkor a választás?

John Maynard Keynes, mint ismeretes, azt mondta, hogy „hosszú távon mind halottak leszünk”, értsd: az állam emberöltőkre nyugodtan eladósodhat, ha mi a saját halálunkig jobban élünk, ez lényegtelen. Tény azonban, hogy összességében jót akart nemzetének és az emberiségnek is – feltételezte, hogy ha gazdaságpolitikai receptje beválik, akkor a kortársai halála után élők eleve jobban és szabadabban élnek, tehát akkori gondjaikat majd könnyebben oldják meg. (Vö. Görögország.)

Én nem vádolnám Keynest cinizmussal és felelőtlenséggel. Végül is nem azt mondta: „Hosszú távon mind halottak leszünk, de előtte némelyikünknek még jár az a bónusz, hogy haláláig szörföljön és tolja a kokaint egy finom éghajlatú országban, ahonnan nincs kiadatás.”

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.