Ünnepelték az Ukrajnát elhagyó első gabonaszállító hajót, de a vevő végül meggondolta magát

2022. augusztus 9. - 10:10 | Külföld

Óriási nemzetközi figyelmet kapott az az augusztus 1-jén történt esemény, mikor az odesszai kikötőt elhagyta az első gabonaszállító hajó az ukrajnai háború kitörése óta. A hajó sierra leone-i zászló alatt hajózó Razoni volt, amely 26,5 ezer tonna kukoricát szállított Libanonba. Most azonban fordult a kocka, hiszen a libanoni vevő úgy döntött mégsem kell neki az árú - írja a G7.hu.

Ünnepelték az Ukrajnát elhagyó első gabonaszállító hajót, de a vevő végül meggondolta magát
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A bejrúti ukrán nagykövetség tájékoztatása szerint, azért nem akarják átvenni a szállítmányt, mert az öt hónapot késett.

Most tehát új vevőt kell találni a kukoricára, akár Libanonban, akár más országban.

Szóvivői nyilatkozatok szerint

a dolognak nincs köze sem az ENSZ-hez, sem a libanoni kormányhoz, mivel magáncégek közötti üzleti kapcsolatról van szó

írja a Bloomberg.

Eddig mintegy tíz hajó hagyta el valamelyik ukrajnai kikötőt, ám ezen a tempón gyorsítani kellene, hiszen még mindig 20 millió tonna exportra váró gabonájuk van. Sőt egyre kevesebb a hely a magtárakban is.


(G7.hu, Bloomberg)

Címkék: Ukrajna, Odessza, Libanon