Üldözőbe vettek a rendőrök egy Superb-t, a sofőr megpróbált megszabadulni a kábítószertől

Kábítószer miatt kezdett menekülni a rendőrök elől egy autós Dolné Vestenice községben (Privigyei járás).

Üldözőbe vettek a rendőrök egy Superb-t, a sofőr megpróbált megszabadulni a kábítószertől
Fotók: Rendőrség (Facebook) - további képekért kattints!

A járőrök felfigyeltek egy Škoda Superb-re, amelynek sofőrje közúti kihágást követett el, ezért utánaeredtek. Amikor a sofőr meglátta a rendőröket, gázt adott, és megpróbált előlük meglépni.

A menekülő autós végül feladta a küzdelmet. Az autót egy 27 éves férfi vezette, az anyósülésen pedig egy 39 éves férfi utazott. Az igazoltatást követően alkoholtesztet végeztettek a sofőrrel, ami negatív eredményt mutatott. Ettől függetlenül a sofőr viselkedése továbbra is gyanús volt a rendőrök számára.

Az igazoltatás során a fiatal férfi a háta mögött eldobott egy kisebb üvegedényt, amelyben szárított növényt tartalmazó zacskók voltak. Pechjére a rendőrök észrevették.

Az üvegcsét lefoglalták, tartalmát pedig laborvizsgálatra küldték.

A rendőrség tudatmódosító szerek tiltott előállítása, birtoklása és terjesztése ügyében indított eljárást, amiért 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak.


-para-