ÚJÉV: 2020-at köszöntötte a világ - videók és fotók a világ nagyvárosaiból!

2020. január 1. - 07:00 | Külföld

Beköszöntött 2020 és ezzel megkezdődtek a 21. század '20-as évei - a világ nagyvárosaiban a következőképp ünnepelték a cselekményt.

ÚJÉV: 2020-at köszöntötte a világ - videók és fotók a világ nagyvárosaiból!
Ünneplés a riói Copacabanán (Fotók: AP/TASR/SITA)

Ujjongással, könnyekkel, imával fogadták világszerte az új évtized beköszöntét. Földrajzi fekvésüknél fogva az idén is Szamoa és Kiribati voltak a világelsők a szilveszteri mulatozásban és az újév köszöntésében.

Ausztráliában a legnépesebb államban, Új-Dél-Walesben pusztító, 16 halálos áldozatot követelő erdőtüzek ellenére több mint egymillión gyűltek össze a hagyományos sydney-i tűzijátékra, amelyet annak ellenére megtartottak, hogy több mint 280 ezren követelték petícióban a lemondását. Az erős szél miatt 15 perccel elhalasztották a kezdést.

Auckland, Új-Zéland

Sydney, Ausztrália

Phenjanban nagy tömeg gyűlt össze a szilveszteri koncertre, amelyet éjfélkor látványos tűzijáték követett. Dél-Koreában a lakosok rituális ünnepségeket tartottak, ahol egyebek mellett harangokat kongattak.

Phenjan, Észak-Korea

Japánban, amelyben idén nyári olimpiai játékokat tartanak, tömegek áramlottak a templomokba és a szentélyekbe, hogy a 2019. év elmúlását és a reiva korszak első újévét ünnepelve imádkozzanak. A reiva korszak májusban kezdődött, amikor Akihito császár lemondását követően fia, Naruhito lépett a krizantémtrónra. A császár azért imádkozott, hogy az új évben ne történjék semmilyen természeti katasztrófa. 2019-ben több hatalmas szélvihar is lecsapott az országra, a Fakszaj és a Hagibisz tájfunnak több mint 90 halálos áldozata volt.

Hongkongban, ahol több mint fél éve szinte naponta tiltakoznak új rendszert követelve, városszerte, így a Victoria Harbour tengerpartján tüntetők ezrei gyűltek össze. Mong Kok városnegyedben felgyújtották az úttorlaszokat, a rendőrség könnygázt, paprikasprayt és vízágyút vetett be szilveszter éjjel és az újév első óráiban.

2019-ben nemcsak Hongkongon, de Latin-Amerikán, Észak-Afrikán, a Közép-Keleten is tüntetések söpörtek végig, amelyek következtében, vezetők mondtak le Libanonban, Algériában, Szudánban és Bolíviában.

Hongkong, Kína és Tajvan

Szingapúr:

A dubaji Burdzs Kalifa felhőkarcolót, a világ legmagasabb épületét közel tíz percen át világították meg a tűzijátékok. A 828 méter magas építményen kívül még hat helyen rendeztek tűzijátékot az Egyesült Arab Emírségekben, ahol az idén világkiállítást tartanak.

Dubaj, Egyesült Arab Emírségek

Moszkvában, Vlagyimir Putyin elnök pontosan 20 éve, 1999. december 31-én került hatalomra, újévi köszöntőjében egységre szólította fel Oroszországot, hogy folytassák az ország fejlesztését.

Moszkva, Oroszország

Athén, Görögország

Párizsban rendőri biztosítás és közlekedési korlátozások közepette tízezrek gyűltek össze a Champs-Élysées sugárúton, amely az elmúlt évben a kormány szociális politikája által feldühített "sárgamellényes" tüntetők és a rendvédelmi szervek számos összecsapásának volt a helyszíne, hogy az újévet köszöntsék. A Champs-Élysées végén álló Diadalívnél éjfélkor fényjátékokban és tűzijátékban gyönyörködhettek az ünneplők.

Párizs, Franciaország

Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott miséjén nagyobb szolidaritásra szólította fel a híveket.

Berlinben százezreket vártak a Brandenburgi kapuhoz. Több német városban, így Münchenben és Hamburgban környezetvédelmi okokból betiltották a magán tűzijátékokat.

Berlin, Németország

Londonban a tatarozás miatt hosszú ideje néma Big Ben harangja ütötte el az éjfélt, a Temze partjáról tűzijátékokat lőttek ki. A britek számára feltehetően ez volt az utolsó Európai Unióban töltött szilveszter a január 31-re tervezett kiválás előtt.

London, Anglia

Rio de Janeiróban mintegy 3 millióan ünnepeltek a neves Copacabana strandon, ahol közel 15 tonnányi, 14 perces tűzijátékkal köszöntötték az új évet. A világ egyik legnagyobb szilveszteri ünnepségén résztvevők épségére mintegy 2000 rendőr vigyázott, a hatóságok csak kisebb incidensekről számoltak be.

Rio de Janeiro, Brazília

New Yorkban éjfél előtt hatalmas tömeg gyűlt össze a Times Square-en, ahol a könnyűzene sztárjai, közöttük Alanis Morissette adtak koncertet a hagyományos kristálygömb leeresztése előtt, majd több mint 1,3 tonnányi konfettieső hullott az ünneplőkre. Rendőrök ezreit vezényelték ki az ünnepségekre, helikopterek és több mint 1000, hőérzékelő és 3D, szuperzoomos kamerákkal ellátott drón felügyelt a biztonságra.

New York, USA

Chilében, ahol 2019-ben szintén számos tüntetés volt a kormány szociálpolitikája ellen, ezrek vonultak a santiagói Plaza Italiára, a tüntetések központi színhelyére, hogy "méltósággal ünnepeljék" az újévet.

A Telegraph élő videóközvetítése közben véget ért:

(parameter)

Címkék: újév, szilveszter