Újabb támadás Pozsonyban – ezúttal három afrikai férfi az áldozat

Néhány napon belül ez már a harmadik erőszakos incidens a fővárosban.

Őrizetbe vett a rendőrség egy 39 éves férfit, aki szombaton megtámadott három afrikai állampolgárt Pozsonyban. Az illető provokálta a kenyai férfiakat, leköpte őket és verekedni akart velük

Az ügyet a NAKA vizsgálja, mivel feltehetően rasszista indíttatású bűncselekményről van szó - írja a rendőrség hivatalos Facebook-oldalán.

Szombaton a reggeli órákban egy másik erőszakos bűncselekmény is történt Pozsonyban: egy 28 éves férfi fejbe rúgott egy 22 éves halláskárosult fiatalt. Az áldozatot súlyos állapotban szállították kórházba.

Pénteken ugyancsak Pozsonyban, a Széplak (Obchodná) utcán volt lövöldözés: egy férfi, késsel rátámadt a pénzügyi igazgatóság őrző-védő szolgálatának alkalmazottjára, majd a fegyverével együtt tovább járkált a városközpontban. Fenyegette a körülötte lévő embereket, közben a késével hadonászott, és mivel veszélyt jelentett az emberekre és a rendőrökre is, a járőrök elsütötték a szolgálati fegyverüket. Az esetről videófelvétel is készült.


(para)