Újabb halálos cápatámadás történt Egyiptom Vörös-tengeri partvidékén

Újabb halálos cápatámadás történt Egyiptom Vörös-tengeri partvidékén - közölte vasárnap az egyiptomi környezetvédelmi tárca.

Újabb halálos cápatámadás történt Egyiptom Vörös-tengeri partvidékén
Illusztrációs felvétel (Pexels)

Az egyiptomi hatóságok már szombaton lezárták az ország vörös-tengeri partvidékének egy szakaszát egy nappal azután, hogy cápatámadás oltotta ki egy osztrák nő életét szintén Hurghada közelében, Szahl Hasis településnél.

A legfrissebb értesülések szerint a második cápatámadás is pénteken történt, az áldozat állampolgárságát azonban nem tették közzé. Azt sem tudni, hogy ugyanannak a tengeri ragadozónak a számlájára írjató-e mindkét támadás. A helyi média szerint makócápára gyanakodnak, ami akár négy méteresre is megnőhet. Egy makócápa 590 kilogramm súlyt is elérhet és óránként 70 kilométeres sebességgel képes úszni.

A környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az incidensek ügyében. A helyi sajtó szerint az érintett partszakaszokon betiltottak mindenféle "tengeri tevékenységet", ideértve a halászatot is.

A cápatámadások az utóbbi években viszonylag ritkák voltak Egyiptom vörös-tengeri partvidékén. 2020-ban egy fiatal ukrán fiú a karját, egy egyiptomi idegenvezető pedig a lábát vesztette el egy cápatámadásban. 2010-ben cápatámadás ölt meg egy európai turistát, és további cápatámadásokban sérült meg több turista a Hurghadával szemben fekvő Sarm es-Sejknél.

Egyiptom vörös-tengeri üdülőhelyei, köztük Hurghada és Sarm es-Sejk népszerűek az európai turisták körében.

A hatóságok az elmúlt években igyekeztek újjáéleszteni a létfontosságú idegenforgalmi ágazatot, amelyet az évek óta tartó instabilitás, majd a közelmúltban a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború is megviselt.

MTI