Újabb brutális támadás ért egy meleg párt, egyiküket meg kellett műteni

Súlyosan rátámadtak egy meleg párra Nyitrán, miután megcsókolták egymást egy padon.

Újabb brutális támadás ért egy meleg párt, egyiküket meg kellett műteni
Fotó: TASR - illusztráció

TVnoviny.sk azt írja, egyiküket olyan súlyos sérülést szenvedett a fején, hogy a kórházba szállítást követően meg kellett műteni.

A történtekkel a nyitrai rendőrség foglalkozik, Renáta Čuháková szóvivő azonban a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem közölt részleteket.

Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője elmondta, hogy a fiatalt kedden szállították át a nyitrai kórházból, a műtét sikeres volt, a páciens állapota stabil, és hamarosan elhagyhatja a kórházat.

A televízió úgy tudja, a támadás múlt héten pénteken történt, röviddel éjfél előtt. A támadás azt követően történt, hogy a meleg pár csókot váltott az egyik padon. Az áldozat egyike egy 19 éves fiatal, aki egy Nyitra környéki faluból származik.

A Denník N azt írja, a fiatalokat két 50 év körüli férfi támadta meg, akik először homofób megjegyzéseket tettek, majd egyikük arcon rúgta az egyik fiatalt.

„A rendőrség zéró toleranciát tart fenn az erőszak, a zaklatás vagy a gyűlölet bármilyen formájával szemben. Vannak értékeink, amelyek mellett mindig ki fogunk állni. Intenzíven foglalkozunk az üggyel“ – közölte a rendőrség a közösségi oldalán, hozzátéve, kiemelt feladatuk, hogy mindenkit megvédjenek szexuális irányultságától, faji, etnikai hovatartozásától, vallásától, nemtől, nyelvtől, kortól, fogyatékosságtól vagy egyéb státusától függetlenül, éppen ezért maximális figyelmet fordítanak erre az ügyre is.

Történt mindez azután, hogy október 12-én este lelőttek két fiatalt a pozsonyi Vár utcában (Zámocká) egy bárnál, ahol közismerten az LMBTQ-közösség tagjai találkoztak. Az elkövető a történtek után öngyilkos lett.


(tvnoviny.sk)