Új törvények vonatkoznak a horgászokra januártól – mutatjuk a legfontosabb változásokat

2019. január 17. - 09:53 | Belföld

Az év első egy-két hónapja böjtidőszaknak számít a legtöbb horgász számára – ilyenkor a pecások jobbára felszereléseiket teszik rendbe, újabb fogási trükkök és csalik után néznek, hogy a szezonkezdetre készen álljanak a halfogásra. Viszont érdemes belenézni a szlovákiai horgásztörvényekbe, ugyanis az idei évtől nem kevés változásra kell felkészülni.

Új törvények vonatkoznak a horgászokra januártól – mutatjuk a legfontosabb változásokat
Fotó: Paraméter/Pixabay

Sólymos László környezetvédelmi miniszter tavaly áprilisban úgy nyilatkozott, hogy az új halászati törvény elkészítésénél figyelembe vettek minden szükséges összefüggést – legyen szó az egészség- és vízvédelem, valamint a modern halászat igényeiről. Az előkészítés során szorosan együttműködtek a szlovákiai horgásztársadalom képviselőivel annak érdekében, hogy egy olyan törvényt tudjanak beterjeszteni, amely tiszteletben tartja a társadalom mai szükségleteit.

Tavaly júliusban a parlament elfogadta az új halászati törvényt, amely több szeretne lenni, mint az eddigi elavult törvény modernizációja, a halászok életét nehezítő hibák kijavítása. A törvény olyan fogalmakat is meghatároz, amelyek eddig teljesen hiányoztak vagy hiányosan voltak meghatározva.

Az új törvény 2019. január 1-én lépett érvénybe.

Az alábbiakban összeszedtük, melyek azok a legfontosabb változások, amelyekre érdemes odafigyelni.

Méretek

Kezdjük az egyik legfontosabbal, az egyes halfajok legkisebb kifogható méretével. Ez a következő fajoknál változott:

  • dunai galóca (hlavátka podunajská, 70cm -> 80cm)
  • domolykó (jalec hlavatý, 20cm -> 25cm)
  • jászkeszeg (jalec tmavý, 20cm -> 30cm)
  • compó (lieň sliznatý, 25cm -> 30cm)
  • pénzes pér (lipeň timiánový, 27cm -> 33cm)
  • petényi márna (mrena škvrnitá, 25cm -> nincs meghatározott mérete)
  • szilvaorrú keszeg (nosáľ sťahovavý, 25cm -> 30cm)
  • lapos keszeg (pleskáč siný, 20cm -> 25cm)
  • bagolykeszeg (pleskáč tuponosý, 20cm -> 25cm)
  • szivárványos pisztráng (pstruh dúhový, 25cm -> 27cm)
  • tavi pisztráng (pstruh jazerný, 45cm -> 50cm)
  • sebes pisztráng (pstruh potočný, 25cm -> 27cm)
  • nagy maréna (sih maréna, 25cm -> nincs meghatározott mérete)
  • pataki szaibling (sivoň potočný, 25cm -> 27cm)
  • angolna (úhor európsky, 45cm -> 50cm)
  • karikakeszeg (pleskáč zelenkavý, nem volt meghatározott mérete -> 15cm)

A többi halfajnál maradtak az eddig meghatározott méretek.

Tilalmi időszak

Sokan csak a tavasz, illetve a jobb idők beköszöntével kezdik meg a horgászszezont, viszont olyanok is akadnak, akiknek az idény január 1-től december 31-ig tart. Egyes halfajokat szigorú tilalmi időszak védi, ekkor hiába akad a horgunkra a legkisebb kifogható méretet meghaladó példány, bizony vissza kell engedni a vízbe. Ezt illetően is történtek változások az új törvényben. Aminek a horgászok örülhetnek:

június 15. helyett már május 31-én letelik a márnára és a csukára kiírt tilalom, emellett a szivárványos pisztráng és az angolna immár egész évben fogható.

Annak viszont kevésbé örülhetnek a pecások, hogy több mint 5 hónapon keresztül nem zsákmányolhatnak harcsát, illetve süllőt.

A következő változások történtek a tilalmi időszakot illetően:

  • domolykó (tilalom nélkül -> 15.3.-31.5.)
  • márna (mrena severná, 15.3.-15.6. -> 15.3.-31.5.)
  • petényi márna (15.3.-31.5. -> 1.1.-31.12.)
  • szivárványos pisztráng (1.1.-15.4. -> tilalom nélkül)
  • nagy maréna (1.9.-31.12. -> 1.1.-31.12.)
  • peled-maréna (sih peleď, 1.9.-31.12. -> 1.9.-28.2.)
  • pataki szaibling (1.1.-15.4. -> tilalom nélkül)
  • harcsa (sumec veľký, 15.3.-15.6. -> 1.1.-15.6.)
  • csuka (štuka severná, 1.1.-15.6. -> 1.1.-31.5.)
  • angolna (1.9.-30.11. -> tilalom nélkül)
  • fogassüllő (zubáč veľkoústy, 15.3.-15.6. -> 1.1.-15.6.)
  • kősüllő (zubáč volžský, 15.3.-15.6. -> 1.1.-15.6.)
  • fürge csele (čerebľa pestrá, tilalom nélkül -> 1.1.-31.12.)
  • cifra kölönte (hlaváč pásoplutvý, 15.3.-31.5. -> 1.1.-31.12.)
  • botos kölönte (hlaváč bieloplutvý, 15.3.-31.5. -> 1.1.-31.12.)
  • kurta baing (ovsienka striebristá, tilalom nélkül -> 1.1.-31.12.)
  • sujtásos küsz (ploska pásavá, 1.1.-31.12. -> 1.1.-31.5.)

Mettől meddig?

A törvény azt is meghatározza, hogy az adott hónapban és vízen milyen időintervallumban lehet horgászni. Az új rendelet szerint a pisztrángos és a pontyos vizek esetében is történt változás.

A pisztrángos vizeken eddig áprilisban és szeptemberben is 6 órától 19 óráig lehetett horgászni – ezt most bővítették további egy órával, tehát már 20 óráig lehet pecázni. Újdonság viszont, hogy immár novemberben és decemberben is lehet pisztrángos vizeken horgászni, méghozzá 7-től 19 óráig.

Eddig az alábbi intervallumok voltak érvényben a pontyos vizeken:

  • január és február: 7-től 17 óráig
  • március és április: 5-től 21 óráig
  • május, június és október: 4-től 24 óráig
  • július, augusztus és szeptember: 0-tól 24 óráig
  • november és december: 7-től 20 óráig

Az új törvény azonban nagyban leegyszerűsítette az egészet.

Ezek szerint most már januártól áprilisig, illetve novemberben és decemberben 6-tól 21 óráig lehet horgászni, májusban 4-től 24 óráig, júniustól októberig pedig 0-tól 24 óráig.

A zsákmány mennyisége

Horgászkörökben az egyik legvitatottabbnak mondható fejezet, amely már az előző törvény alapján sem volt a legvilágosabban megfogalmazva. Bár az eddigi kiskaput befoltozták, viszont az új törvényt is lehet többféleképpen értelmezni.

Kezdjük azzal, ami világos és érthető: eddig naponta maximálisan 7 kilogramm halat tehettünk el – ezt most 5 kilogrammra csökkentették.

A régi törvény szerint naponta

  • két darab pontyot, süllőt, csukát, harcsát vagy compót, illetve ezek kombinációját;
  • négy darab lazacfélét, pénzes pért, paducot vagy márnát, illetve ezek kombinációját;
  • olyan mennyiségű másfajta halat tehettünk el, amelynek összsúlya nem haladja meg a 7 kilogrammot.

Az új törvény egy kissé kacifántosabb. Ez alapján egy nap maximálisan ennyi halat foghatunk és tarthatunk meg:

  • egy darab kecsegét (jeseter malý),
  • vagy egy darab szibériai tokot (jeseter sibírsky),
  • vagy egy darab harcsát,
  • vagy két darab angolnát,
  • vagy két darab pontyot (kapor rybničný),
  • vagy két darab menyhalat (mieň sladkovodný),
  • vagy két darab fogassüllőt,
  • vagy két darab kősüllőt,
  • vagy két darab csukát,
  • vagy két darab compót,
  • vagy két darab márnát,
  • vagy két darab tavi pisztrángot,
  • vagy két darab sebes pisztrángot,
  • vagy két darab pénzes pért.

Ezekhez a halakhoz olyan mennyiségű szivárványos pisztrángot, pataki szaiblinget, paducot (podustva severná) vagy szilvaorrú keszeget foghatunk, hogy a halak össztömege ne haladja meg az 5 kilogrammot és az összmennyiségük a négy darabot.

Láthatóan a fenti felsorolásból kimaradt „az adott halak kombinációja” rész, ezáltal az így megfogalmazott törvényt többféleképpen is lehet értelmezni. Az viszont a régi szabály szerint maradt, hogy ha a horgász utolsó hala kifogásával túllépi a megengedett napi 5 kilogrammot, akkor ezt a halat még elteheti. Viszont, ha már elsőként 5 kilogrammnál nagyobb halat fog, akkor aznapra abba kell hagyni a horgászatot.

El is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami ezelőtt nem kis félreértést eredményezett a horgászok körében. A törvény ugyanis eddig úgy fogalmazta meg, hogy a napi horgászat akkor ér véget, ha kifogjuk a megengedett darabszámú és mennyiségű halat. Ezt korrigálták az új törvényben:

a napi horgászat akkor ér véget, ha kifogjuk (és megtartjuk) a megengedett darabszámú vagy mennyiségű halat.

További változásnak számít, hogy a vízben egy hely megjelölésére csupán rúdbóját használhatunk, amit a horgászat végeztével el kell távolítani. A kötelező felszereltségnek számító mérőszalag, horogszabadító és merítő szák mellett egyes helyeken a pontymatrac használatát is kötelezővé tették.

Mivel összeállításunkban csupán a legfontosabb változásokra tértünk ki,

fontos, hogy a horgászok részletesen is áttanulmányozzák az újonnan kiadott törvénykönyvet, hogy mindennel tisztában legyenek.

Szabályszegés esetén ugyanis nemcsak az illető horgászengedélyét vehetik el, hanem pénzbüntetéssel vagy akár szabadságvesztéssel is sújtható.


(tt)