Új polgármestere lesz Medvének

2018. október 22. - 14:29 | Régió

Morva László már nem folytatja tovább a faluvezetést, így az idei választásokon nem szerepel a jelöltek között. Helyette ketten is indulnak a faluvezetői posztért.

Új polgármestere lesz Medvének
Fotó: a szerző

Morva László több cikluson keresztül irányította a határ menti községet, idén azonban befejezi a munkát. Úgy határozott, nem indul már a polgármesteri székért vívott harcban. Az utóbbi választások alkalmával az esetek nagy részében még ellenfele sem akadt, legutóbb 2006-ban próbálták meg elhódítani tőle a polgármesteri széket, kevés sikerrel. Ellenfelei közül a legtöbb voksot Vass Sándor (független) kapta, szám szerint 101-et, míg Pongrácz Tímea mindössze 24-et zsebelt be. Morva Lászlónak (MKP) akkor 209-en szavaztak bizalmat. A következő két időszakban ellenfél nélkül lett ismét a község vezetője. Ebben az évben a helyhatósági választásokon ketten mérettetik meg magukat a településvezetői tisztségért.

A jelöltek:
Kulacs Ladislav, Ing. (52, mezőgazdasági mérnök, MKP)
Sánthaová Viola (55, könyvelő, független)

A héttagú képviselő-testületbe éppen kétszer annyian jelentkeztek, ahányan elfoglalhatják ott a helyüket. Heten az MKP támogatásával, hatan függetlenként, egy jelölt pedig a Híd párt színeiben indul.

A jelöltek:
Grežová Rozália (67, eladó, MKP)
Hajzuk Koloman (45, benzinkutas, független)
Hölgye Ladislav (35, egészségügyi szakdolgozó, MKP)
Kulacs Imrich (43, zootechnikus, MKP)
Kulacs Peter, RNDr. (36, technikai szaktanácsadó, független)
Kulacs Tomáš (41, pénztáros, MKP)
Morva Ladislav (65, polgármester, MKP)
Morvaová Virgínia, Mgr. (38, tanítónő, független)
Rojkovics Melinda, Bc. (45, személyzeti vezető, független)
Sebő Ladislav (55, logisztikai munkás, Híd)
Szabó Vojtech (48, területi képviselő, független)
Vass Peter (49, sofőr, MKP)
Vígh Tibor (42, vállalkozó, MKP)
Zsidó Zoltán (39, vállalkozó, független)

(alsa)