Új biodízel üzemet adtak át Magyarországon, Európában először Komáromban alkalmazzák ezt a technológiát

2022. március 11. - 13:49 | Régió

Magyarországon, Komáromban átadták a Rossi Biofuel Zrt. 45 millió eurós, barnamezős beruházással épült üzemét, melyben évente 50 ezer tonna, legfejlettebb technológiával készülő biodízel üzemanyagot állítanak elő - közölte a Mol-csoport pénteken.

Új biodízel üzemet adtak át Magyarországon, Európában először Komáromban alkalmazzák ezt a technológiát
Fotók: MOL Group - további képekért kattints!

A társaság tájékoztatása szerint az üzem a Mol komáromi telepén épült fel 10 ezer négyzetméteren, és kiegészíti az évi 180 ezer tonna biodízelt előállító egység termelését. A létesítmény átadásával a Rossi Biofuel alkalmazotti létszáma duplájára, több mint 100 munkavállalóra emelkedett.

Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, Európában először itt alkalmazzák azt a technológiát, mellyel állati zsiradékok, és a növényi olajgyártásból származó maradékok is feldolgozhatók. A terméknek 85 százalékkal kisebb az üvegházhatása, mint a hagyományos dízel üzemanyagnak.


Világi Oszkár

Robert Spišák, a Rossi Biofuel Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, az új üzem az Envien Csoport első jelentős beruházása a fejlett bioüzemanyagok gyártásába, és elmondta, a komáromi gyártóbázison működő társaság az alapanyag termeléssel közvetve 1400 embernek biztosít megélhetést a térségben.

Az üzem megépítésével a Mol-csoport és az Envien Csoport, a cég 25-75 százalékos arányú tulajdonosai a fogyasztói és a szabályozói elvárásokra reagálnak, céljuk, hogy a Rossi Biofuel megfeleljen az uniós szabályoknak. A Rossi Biofuel termékét a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítójában használják fel biokomponensként a gázolaj gyártásához - közölte a Mol-csoport.

A Rossi Biofuel Zrt. az Envien Csoportba tartozik, mely jelentős szerepet játszik a régió bioüzemanyag-előállításában. A társaság 2019-ben 162 millió eurós árbevételt ért el 15,7 millió eurós adózott eredmény mellett, 2020-ban az adózott eredmény 5,7 millió euró volt, az árbevétel elérte a 143 millió eurót.

Az Envien Csoport a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb és legjelentősebb vállalatcsoportja, amely a hagyományos dízelhez és benzinhez keverhető bioüzemanyagok előállításával foglalkozik. A csoport tíz tagvállalatból áll négy országban - Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban és Magyarországon.

(MTI)

Címkék: Komárom, Mol Group