Tragikomédia az ekecsi futballpályán – főszereplők, Világi Gábor főbíró és Nagy Imre partjelző

2016. augusztus 10. - 12:20 | Sport

Múlt vasárnap a kisudvarnoki futballklub vezetőségi tagjaként kísértem a csapatot Ekecsre, ahol az AG Sport Liga területi bajnokságának nyitómérkőzését játszottuk.

Tragikomédia az ekecsi futballpályán – főszereplők, Világi Gábor főbíró és Nagy Imre partjelző
Illusztráció

Annak, amit ezen a mérkőzésen Világi Gábor főbíró és Nagy Imre partjelző produkáltak, semmi köze nincs a korrekt, sportszerű játékvezetéshez.

Ez a két ember 5-6 olyan verdiktet hozott meg a kisudvarnoki csapat kárára, amivel alapvetően befolyásolták a mérkőzés végkifejletét. Többek között nyilvánvalóan nem akartak észrevenni két ordító, kézilabda-mérkőzésekre emlékeztető tizenhatoson belüli kezezést, amit a hazai csapat játékosai követtek el. Világi két-három olyan szabadrúgást ítélt meg a kisudvarnokiak ellen, amin hangosan nevettek még a hazai drukkerek is. De a bírói ámokfutás kicsúcsosodása mindenképpen az volt, amikor a kisudvarnokiak 2:2-re történő egyenlítése után Nagy, a partjelző azzal vigasztalta az ekecsi játékosokat, hogy „nincs még vége“. Csatáruknak meg beszólt, hogy menjen a tizenhatoson belülre és essen el... Ez természetesen meg is történt, mármint, hogy, a legenyhébb kontaktus nélkül eldobta magát az ekecsi csatár. Erre a partjelző, aki kb. negyven méternyire volt az esettől, azonnal hadonászni kezdett a zászlójával. Miközben a szabályok szerint a tizenhatoson belül történt szabálytalanságok megítéléséhez semmi köze nincs. A főbíró, Világi, aki jól láthatta, hogy nem történt semmi, jó nagy késéssel ugyan, de befújta a kitalált tizenegyest…

A kisudvarnoki futballklub egyébként már háromszor hivatalosan kérte az illetékes járási komissziót, hogy ne jelölje Nagyot és Világit a mérkőzéseinkre, mert évek óta csak rossz tapasztalataink voltak velük, amikor csak tehették megkárosítottak bennünket. Nem érdekes, hogy kérésünk ellenére csak azért is ránk küldték őket???

A mérkőzést egyébként 3:2 arányban az ekecsiek nyerték, de mindenki biztos lehet, nem elsősorban az eredmény miatt döntöttem úgy, hogy megírom és közzéteszem, ami történt. Sportemberként, valamikori aktív futballistaként és a szabadideje nagy részét a sportra áldozó sportvezetőként döntöttem el, hogy nem hallgathatok. Tudom azt is, hogy nem én és nem a Kisudvarnoki futballklub az egyetlen, ahol hetente elgondolkodnak azon a klubok vezetői, érdemes e tenniük a sportét. Meg azon is, hogy honnan veszik a bátorságot azok a játékvezetők, akik járásszerte mosolyogva teszik tönkre azoknak a munkáját, akik csak annyit akarnak, hogy a sportolók a fair play írott és íratlan szabályai szerint szórakoztathassák a futballszerető közönséget.

Kiss Igor, a kisudvarnoki futballklub vezetőségi tagja