Tovább akarja korlátozni a bevándorlást az ausztrál kormány

2018. november 20. - 16:26 | Külföld

Tovább akarja korlátozni a bevándorlást Ausztrália, a kormány a túltelített városokra hivatkozva azt tervezi, hogy 30 ezerre csökkentené a jelenlegi évi 190 ezer, tartósan az országban maradó bevándorló számát - jelentette be Scott Morrison ausztrál miniszterelnök Sydney-ben helyi idő szerint hétfőn.

A legnagyobb ausztrál városok, Sydney és Melbourne a sikerünk áldozataivá váltak - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy az utcák, a buszok, a vonatok és az iskolák tele vannak. Kiemelte, hogy Sydney-ben a tavalyi népességnövekedés 70 százalékát a bevándorlás okozta, márpedig a népességnövekedés meghatározó szerepet játszott a gazdasági sikerek elérésében. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: tisztában van a nagyvárosokban élő ausztrálok aggodalmaival is, akik azt mondják, elég a bevándorlásból.

Tavaly és ez év júniusa között 160 ezer bevándorló telepedett le Ausztráliában, lényegesen kevesebb, mint amennyire maximálisan számítottak. Az új lakosok húsz százaléka Indiából, 15 százaléka Kínából, kilenc százaléka pedig Nagy-Britanniából érkezett.

A nagyjából 7,7 millió négyzetkilométer területű Ausztrália lakossága jelenleg 25 millió körül van.

(MTI)