Tömegbalesetet szimuláltak Nagyudvarnok központjában

Pénteken kilenc óra környékén Nagyudvarnok központjában gyakorlatozott több kocsival a járási tűzoltóság, valamint a helyi, illetve kisudvarnoki önkéntesek.

Tömegbalesetet szimuláltak Nagyudvarnok központjában
Tűzoltósági felvételek - további fotókért kattints a képre!

Egy hármas balesetet szimuláltak, mely során nyolc személy megsérült – bevonták a dunaszerdahelyi, nagymegyeri és a somorjai állomást, továbbá a nagyudvarnoki és a kisudvarnoki önkénteseket.

A tűzoltók bevetési parancsnokától megtudtuk, hogy az együttműködés hatékonyságát figyelték, miközben Dunaszerdahelyről  hatan, Nagymegyerről hárman, Somorjáról négyen, Kisudvarnokból szintén négyen, Nagyudvarnokból pedig öten vettek részt a gyakorlatban, nem mellesleg pedig Nagymegyerről érkeztek mentősök is.

A gyakorlat hozzávetőlegesen tíz óráig tartott.

(parameter)