Többen meghaltak két pokolgépes merényletben

2017. október 15. - 12:57 | Külföld

Legalább 40-en életüket vesztették, és több tucatnyian megsebesültek szombaton Mogadishuban két pokolgépes merényletben - közölte a helyi rendőrség.

Az első merénylet célpontja a Safari nevű szálloda volt a szomáliai főváros Hodan körzetének egyik forgalmas utcáján, ahol egy teherautóba rejtett pokolgép robbant - tájékoztatott Mohamed Hussein rendőrtiszt. Hozzátette: több épület megsemmisült, tucatnyi jármű pedig kigyulladt.

Abdullahi Nur rendőrtiszt elmondta: számítani kell arra, hogy a halottak száma növekedni fog, mivel a mentők még az áldozatok elszállításával vannak elfoglalva, s úgy sejtik, a törmelék alatt lehetnek még holttestek.

Szemtanúk beszámolói szerint a helyszínről emellett lövések zaját és mentőautók szirénázását lehetett hallani. Helyi lakosok az elmúlt évek legnagyobb robbanásáról beszéltek.

Két órával később másik robbanást lehetett hallani a Madina kerületből - közölték a hatóságok. "Autóba rejtett pokolgép volt. Két civil meghalt" - mondta egy tisztségviselő. Hozzátette: elfogtak egy gyanúsítottat, akit azzal vádolnak, hogy ő helyezte el a pokolgépet.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor az iszlamista al-Shabaab fegyveresei gyakran követtek el már hasonló merényleteket Mogadishuban, de a szomáliai kormány ellenőrizte más térségekben is.

A merényletre mindössze két nappal azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok hadserege afrikai parancsnokságának vezetője Mogadishuban tárgyalt a szomáliai elnökkel, s a nyugat-afrikai ország védelmi minisztere és vezérkari főnöke ismeretlen okokból lemondott.

Az Egyesült Államok az idén egyebek mellett dróncsapásokkal fokozta terrorellenes erőfeszítéseit az al-Kaida terrorhálózattal szövetséges al-Shabaabbal szemben, amelynek célja a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormány hatalmának megdöntése, és Szomália átalakítása a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állammá.

MTI/para