Több tucat nőt inzultáltak szilveszterkor a Kölnben élő bevándorlók

2016. január 5. - 13:40 | Külföld

Válságtanácskozást hívott össze keddre Köln főpolgármestere, válaszul arra, hogy szilveszter éjszaka a város főpályaudvara környékén arab vagy észak-afrikai kinézetű férfiak csoportokba verődve molesztáltak és megloptak számos nőt.

A rendkívüli találkozón Henriette Reker mellett többek között a kölni és a szövetségi rendőrség illetékesei, valamint Guido Kahlen városigazgató is részt vesz - tájékoztatott egy szóvivő.

A rendőrség szerint szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előterében mintegy ezer férfi gyűlt össze, akik - szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint - "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".

A rendőrség és a rendőri szakszervezet (GdP) által kiadott sajtóközleményekből kiderül, hogy a tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az újévet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint, voltak, akiket "30 férfiból álló horda" vett körül. Wolfgang Albers rendőrfőkapitány hétfőn nagy számú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. Hétfőig hatvan ilyen jellegű feljelentés érkezett a rendőrségre.

Az említett ezer fős csoportosuláshoz köthető, nők elleni támadások szilveszter éjszaka, és az azt követő napokban öltöttek súlyos méreteket. A rendőrség szerint minden rendelkezésre álló egység a helyszínen tartózkodott a szilveszteri bűncselekmények idején, ám csak azután értesültek a tömeges támadásokról, hogy január 1-jén hajnali 1 és fél 2 között befutottak hozzájuk az első feljelentések.

Az egyik áldozat szerint a közelben lévő rendőrök nem vették komolyan a helyzetet. Egy másik áldozat "horrorként" írta le a pályaudvar előtt történteket, és volt, aki arról számolt be, hogy a hajuknál fogva rángatták őket a támadók, és úgy bántak velük, mintha "szabad prédák" lennének.

Arnold Plickert, a GdP tartományi vezetője a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy vélhetően szervezett bűnözésről van szó. Hozzátette: azt kell kinyomozni, miként fordulhatott egyáltalán elő, hogy "ez az ezer ember Kölnbe jöjjön és ott találkozzon".

Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere élesen reagált a történtekre. "Nem tűrjük el, hogy észak-afrikai férfiak csoportokba szerveződve arcátlan szexuális támadásokkal alázzanak meg védtelen nőket" - idézte Ralf Jägert keddi számában a kölni Express és a Kölner Stadt-Anzeiger című lap.

A liberális FDP tartománygyűlési frakciója követelte hétfőn, hogy Jäger január végén a belügyi bizottságban adjon magyarázatot a történtekre. Marc Lürbke, a frakció belügyi szóvivője szerint a jogállam megingásáról lehet beszélni, ha szilveszter éjszaka az amúgy is megerősített rendőri jelenlét ellenére sem sikerül a bűncselekményeket megakadályozni, az elkövetőket pedig azonnal letartóztatni.

A kölni főpolgármester asszony a Kölner Stadt-Anzeigernek nyilatkozva "rettenetesnek" nevezte a városban történteket.

Nem lehet, hogy a Kölnbe látogatóknak attól kelljen tartaniuk, hogy megtámadják őket. "Nem tolerálhatjuk, hogy itt joghézag keletkezzen" - mondta a lapnak a független Henriette Reker. Hozzátette: lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy kiváltképpen a nőket megvédjék az ilyen támadásoktól. Mint mondta, ki kell bővíteni a főpályaudvaron működő térfigyelő kamerarendszert.

Reker előreláthatóan kedd délután, a tanácskozást követően nyilatkozik az elért eredményekről.

A mostani rendkívüli értekezlet a közelgő utcai karnevál miatt is nagy jelentőséggel bír: a farsangi időszak utolsó napjain megrendezendő eseményre látogatók százezreit várják a nagyvárosba.

Hamburgban is nyomoz a rendőrség az észak-németországi város vigalmi negyedében ugyancsak szilveszter éjszaka történt hasonló incidensek miatt, amelyek során többek között verbálisan inzultáltak, fogdostak nőket, valamint elvették mobiltelefonjukat, okmányaikat és pénzüket csoportokba verődött, feltehetőleg észak-afrikai támadók. Holger Vehren rendőrségi szóvivő szerint az elkövetők 20 és 40 év közöttiek lehettek. A hamburgi rendőrség további szemtanúkat keres.

(MTI)