Több mint 120 koronavírus-tesztet végeztek el a nádszegi szociális központban – Íme, az eredmény!

2020. április 24. - 20:31 | Régió

A nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központban 124 koronavírus-tesztet végeztek el a héten, az összes eredmény negatív lett.

Több mint 120 koronavírus-tesztet végeztek el a nádszegi szociális központban – Íme, az eredmény!
Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele

Juhos Ferenc, az intézményt működtető nonprofit szervezet vezetője elmondta, az összes alkalmazottjukat tesztelték, illetve szúrópróbaszerűen kiválasztottak 15 idősebb lakost, akiket szintén kivizsgáltak. „A Medirex vállalat felhívására lettem figyelmes, mely szerint ingyenesen elvégzik a szociális otthonok dolgozóin a tesztet. Ezen felbuzdulva felkerestem őket. A kérelmemet azonnal elfogadták, így hétfőn már el is készültek a koronavírus-tesztek” – kezdte.

Az eredmény is hamar megérkezett, kedden sorra kapták az értesítő üzeneteket. Egytől egyig mindenki jó hírt kapott, a központban nincs koronavírus-fertőzött személy.

A 15 kiválasztott lakos tesztjét a központnak kellett állnia, azonban annak üzemeltetője, Juhos Ferenc úgy gondolta, fontos, hogy legalább néhányukat közülük is leteszteljék.

A nádszegi egészségügyi és szociális központ igyekszik minden előírásnak eleget tenni. Március 6-tól betiltották a látogatást, azóta csomagot sem küldhetnek be a hozzátartozók. Ezen túl, az ott lakóknak tilos elhagyniuk a központ területét. Az ahhoz tartozó udvart természetesen kedvükre használhatják, azonban a kapun kívül már nem mehetnek. „Szigorú szabálynak tűnik ez, sokan azt is mondják, ezzel megsértjük az alapvető szabadságjogot. Ugyanakkor kérdem én, mi a fontosabb, a lakosaink egészsége és védelme, vagy az, hogy ezekben a körülményekben is eleget tegyünk e törvénynek, mely a jelenlegi helyzetre nem gondol?” – húzta alá Juhos Ferenc.

A kijárási és látogatási tilalmat igyekeznek kompenzálni, táblagépeket vásároltak, így ezek segítségével a lakók az interneten keresztül tudják tartani a kapcsolatot szeretteikkel. Hétvégenként továbbá több alkalmazottjuk látogatja meg a lakókat, odafigyelnek rájuk, beszélgetnek velük.

„Eddig még mindenki megértette, miért kell most ilyen szigorúnak lennünk. Sőt, többen azt mondták, a bezártság még jobban összehozza őket.”

(SzC)