Több millió eurót loptak el az alkalmazottjai a minisztertől

camera

1

Több millió eurót loptak el az alkalmazottjai a minisztertől

ea7dcdb62ca5e7c1ad54b78cd23c7d53 

Megosztás

Körülbelül hatvanmillió értékű, kétes eredetű euróbankjegyet loptak el Egyenlítői-Guineában Jeronimo Osa Osa Ecoro egykori tájékoztatási miniszter házából – jelentette kedden az RTVGE, a közép-afrikai, olajban gazdag ország állami televíziója.

Egy tisztviselői forrás az AFP francia hírügynökségnek arról számolt be, hogy húszmillió eurónak sikerült a nyomára bukkanni, és négy tolvajt kézre keríteni. A bűnbanda vezetője továbbra is szökésben van.

Az RTVGE tájékoztatása szerint Osa Osa Ecorót, az egyenlítői-guineai kormánypárt főtitkárát saját, Burkina Fasóból származó alkalmazottai fosztották meg a tetemes mennyiségű, 100 és 200 eurós bankjegyekben tartott készpénztől. A lopás július közepén, éjszaka történt az ország belsejében fekvő Anisokban, mialatt az egykori tárcavezető saját bárjában mulatott.

Arról, hogy honnan származott a több millió eurónyi készpénz, amit a politikus a házában tartott, semmilyen információ nem került napvilágra.

Egyenlítői-Guineában a magas rangú tisztségviselők körében elterjedt gyakorlat, hogy saját otthonukban tartják a kétes eredetű pénzeket, és gyakran lopják meg őket alkalmazottaik.

A 800 ezres közép-afrikai országot 1979 óta Teodoro Obiang Nguema Mbasogo elnök vezeti, akit áprilisban a szavazatok 93,7 százalékával választottak újra. Az államfői székben valószínűleg fia követi, aki ellen Franciaországban sikkasztás miatt indítottak eljárást.

Eközben júniusban egy filozófiaprofesszort kizártak az egyik tantestületből, amiért néhány euróért jobb jegyeket adott tanítványainak. Az eset rávilágított arra, mennyire alulfizetettek az oktatók az afrikai országban.

(MTI)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program