A több lóerő sem segített rajta – luxuskocsival próbált meglépni a zsaruk elől a fickó (VIDEÓ)

Megosztás

Autós üldözést követően vettek őrizetbe egy férfit, aki ellen korábban más bűncselekmények elkövetése miatt indítottak eljárást.

Az eset szombaton kora este történt Mojš és Varín községek (Zsolnai járás) között. A Porsche Panamera típusú autót vezető 32 éves férfi figyelmen kívül hagyta a rendőrök felszólítását, akik fényjelzéssel adták a tudtára, hogy meg akarják őt állítani.

A férfi megpróbált meglépni a járőrök elől, de végül Mojš község után egy másik járőrcsapat segítségével megállították.

A sofőr sem a saját, sem a jármű iratait nem volt hajlandó felmutatni, megtagadta az alkoholtesztet, akárcsak a vérvizsgálatot. A férfit őrizetbe vették, és mivel megtagadta a teszteket, automatikusan tudatmódosító szerek hatása alatt történő veszélyeztetéssel gyanúsították meg.

Mint kiderült, a férfit az idei év folyamán zsarolással és testi sértéssel gyanúsították meg. A nyomozó indítványozta a vizsgálati fogságba helyezését.


-para-

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program