Tizenkét évet kaphat a fiatal férfi, aki halálra késelte édesapját

Szerdán bíróság elé állították azt a 33 éves férfit, aki egy vita hevében combon szúrta édesapját. Az 57 éves férfi belehalt sérüléseibe.

Az eset vasárnap délután történt Tőketerebesen (Trebišov). Lenka Ivanová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a 33 éves Jozef egy vita hevében kilökdöste édesapját, Vladimírt a házból a teraszra, ahol aztán egy késsel beleszúrt a combjába.

Az eset idején az áldozat felesége is a házban volt, ő hívott segítséget. Vladimírt kritikus állapotban szállították kórházba, ahol még aznap életét vesztette.

Az esetet követően Jozef elmenekült, de a rendőrök még aznap elfogták a szomszédos községben. Három napot rendőrségi cellában töltött, majd szerdán bíróság elé állították. Mivel fennállt a veszélye, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi elmenekül, ezért a bíróság határozata szerint előzetes letartóztatásba helyezik. A gyanúsított nem fellebbezett az ítélet ellen. Amennyiben bűnössége beigazolódik, 9-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.


noviny.sk/para