Tíz drogkereskedőt ítéltek halálra

Öt férfit és öt nőt ítéltek halálra drogkereskedelem miatt Vietnamban - jelentette a helyi média pénteken.

Két másik ember életfogytiglani börtönbüntetést kapott a hét folyamán egy hanoi bíróság előtt zajló eljárásban.

A helyi média szerint az elítélteket azzal vádolták, hogy 2015-ben és 2016-ban 300 kilogramm szintetikus drogot, ecstasyt, metamfetamint és ketamint csempésztek az ország északi részéről Ho Si Minh-városba. A kábítószerek több százezer dollárt jövedelmeztek a bűnszövetkezet két vezetőjének - írja a Vietnamnet állami hírportál.

A kábítószer-kereskedelemre vonatkozó vietnami törvény a legszigorúbbak egyike a világon. 600 gramm heroin, illetve 2,5 kilogramm metamfetamin birtoklásáért vagy eladásáért halálbüntetés járhat.

A vietnami rendőrség az elmúlt időszakban a korrábbiaknál szigorúbban lép fel a kábítószer-kereskedelem ellen. Vietnam a szintetikus drogok kereskedelmének egyik térségbeli központja. A helyi hatóságok több tonna metamfetamint és ketamint foglaltak le az utóbbi hetekben.

Ezeknek a kábítószereknek a többségét a Laosz, Mianmar, Thaiföld és Vietnam határán fekvő, úgynevezett aranyháromszög titkos droglaborjaiban állítják elő. A szintetikus kábítószerek egyre népszerűbbek a délkelet-ázsiai fiatalok körében. 2018-ban hét fiatal vesztette életét egy hanoi elektronikus zenei fesztiválon túladagolás következtében.


(MTI)