Tessék lecsillapodni, Forró elnök úr már mindenkit nagyon jól megnyugtatott!!!
Nem követi az ember, de csak szembejön olykor. A napokban többször is. Egyik nap röviden, másik nap hosszabbacskán – ahogyan kitelik tőle a FB-on. Gyűlöletgyilkosság napján országos, parlamentet megcélzó, KISEBBSÉGI!!! párt elnökeként két ártatlanul, szexuális orientációja miatt meggyilkolt fiatalembert pár semmitmondó szóval, általánosítva intézett el: „Újabb tragédia rázta meg Szlovákiát. Őszinte részvétem az áldozatok hozzátartozóinak. Az erőszak minden formáját elítélem!” (Utóbbi mondat keretben kiemelve.) Felteszem magamnak a kérdést, vajon egy ilyen posztot nem csaphatna-e ki naponta a profiljára, hiszen mindennap történik tragédia az országban, mindennap akad újabb gyászoló családtag és erőszak is van bőven… De. Mégsem teszi, valószínűleg azért, mert ő is tudja, hogy az LGBTI közösség elleni támadásnak társadalmi súlya másként esik a latba. Nem azért, mert bárki élete többet vagy kevesebbet érne, éppen arról van szó, hogy minden élet egyformán értékes és fontos. Kéne legyen.
Hanem azért, mert ez a cselekmény határkővé válhat az egész ország további fejlődésében. Ennek a bővebb verbális, szakmai/szociológiai és praktikus politikai reflektálása tehát „talán” elvárható lenne egy kisebbségi érdekképviseletet vállaló párt elnökének esetében.
Sajnálatos módon Munkácson eltávolították a szimbolikus madár szobrát. Ez még akkor is kicsinyes pótcselekvés az ottani hatóságok részéről, ha egyes források szerint ez a turulszobor az ezeresztendős nagy magyar birodalom egy kapuját óhajtotta szimbolizálni – tehát egy másik ország államiságának jelképe. Nincs viszont mit csodálkozni ezen akkor, amikor az ukránoknak saját államiságuk megőrzéséért vérrel kell megküzdeniük. A nemzeti felhorgadás ilyesfajta túlzásba esése, ha nem is lenne szalonképes béke idején, talán átérezhető és megérthető, ha látjuk, márpedig látjuk! az országban a gyilkos pusztítást. Az már másik, aktuálpolitikai kérdés, hogy bár e totem „anyaországa” nyújt ugyan humanitárius segítséget az ukrán menekülteknek (ez a minimum egy európai nemzettől), de sem aktívan nem segíti Ukrajna felszabadulását, sem pedig diplomáciai úton. Sőt! Magyarország külpolitikája élesen szembe megy a támadók elleni európai és (az ENSZ határozata óta mondhatjuk:) normális világpolitikával, inkább segíti az orosz agresszort, mint a megtámadott felet.
E kontextusban talán nem érdemes Forrónak 677 karaktert pazarolnia egy majdan visszaállítható szoborra, miközben csupán 122-t szánt a soha vissza nem hozható két életre.
De mindenki csillapodjék, még én is, aki szóvá tettem neki a dolgot! Egyfelől teljesen megnyugtatott, mondván (pontosabban írván) „nem a szavak és betűk mennyiségében mérem a posztok súlyát”. Ezzel valóban nehéz vitatkozni, megnyugodtam hát először. S visszagondolva arra, hogy az elnök úr a mindenfajta erőszakot is elítéli, megnyugodtam másodszor is.
Mostantól biztonságban van a munkácsi magyar, a merev kerecsen, a létéért küzdő szomszédunk, Ukrajna, de még az összes LGBTI-személy is. Éljen.
Nyugodjon most már meg mindenki, hiszen a Párt és elnöke ezek szerint mindent megtett, amit csak józan mérlegelés után egy országos kisebbségi párt elnöke megtehetett. Kár is lenne, ha több betűt és energiát pazarolna erre az elnök.
Ha ennyi jutott tőle, hát ennyi – tragédia és őszinte részvétem. Ahogyan ő mondaná/írná…
