Terrorcselekményért ítélték el, de próbaidőre már szabadlábon volt a londoni késes merénylő!

Egybehangzó szombati brit médiaértesülések szerint, amelyeket a brit rendőrség megerősített, terrorcselekményért börtönbüntetését töltő elítélt követett el előző nap London belvárosában késeléses merényletet, amelyben ketten meghaltak.

Terrorcselekményért ítélték el, de próbaidőre már szabadlábon volt a londoni késes merénylő!

A brit rendőrség szombatra virradóra Usman Khan néven azonosította az elkövetőt. A 28 éves férfi Staffordshire megyében lakott. "Ez a személy ismert volt a hatóságok előtt, mert 2012-ben terrorbűncselekmény miatt ítélték el" - mondta Neil Basu, a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnokságának vezetője. "2018 decemberében próbaidőre szabadulhatott a börtönből, jelen pillanatban a vizsgálat arra összpontosít, hogy kiderítsük, miként követhette el ezt a támadást" - fűzte hozzá Basu.

Tájékoztatása szerint a rendőrség házkutatást tart egy Staffordshire megyei címen, de egyelőre nem keresnek más gyanúsítottakat a késeléssel összefüggésben. Közölte azt is, hogy a merényletben egy férfi és egy nő vesztette életét, sebesült egy férfi és két nő.

A BBC televízió és több brit lap már valamivel korábban közölt, hogy az elkövetőt - akit a péntek délutáni támadás után a rendőrök agyonlőttek - próbaidőre helyezték szabadlábra, és elektronikus azonosítót is viselt magán.

A támadás a London hídon történt, a brit főváros pénzügyi központjában, a Cityben, a londoni halárusok ősi céhének ma már elsősorban ceremoniális célokat szolgáló díszes épülete, a Fishmonger's Hall mellett.

Egyöntetű médiaértesülések szerint a támadás összefügghetett a helyszínnel, mivel az épületben éppen egy büntetőjogi tudományos rendezvény zajlott a Cambridge-i Egyetem hallgatói és egykori elítéltek részvételével.

A The Times című konzervatív brit napilap forrásai úgy tudják, hogy a támadó maga is hivatalos volt az eseményre, ahol megosztotta volna a börtönbeli rehabilitációs programokról szerzett tapasztalatait a résztvevőkkel. Basu megerősítette, hogy Khan részt vett a rendezvényen.

A lapoknak nyilatkozó biztonsági szakértők tudomása szerint a merénylő kapcsolatban állt szélsőséges iszlamista csoportokkal, és a bűnüldöző hatóságok már korábban is ismerték.

Boris Johnson brit miniszterelnök péntek este a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: régóta az a véleménye, hogy hibás eljárás az elítélt bűnözők idő előtti szabadlábra helyezése.

"Nagyon fontos lenne, hogy erről leszokjunk, és kikényszerítsük a veszélyes bűnözőkre, különösen a terroristákra kirótt megfelelő büntetetések végrehajtását" - fogalmazott a brit kormányfő.

Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka pénteken késő este tartott rövid sajtótájékoztatóján hivatalosan megerősítette a két halálos áldozatról szóló, a brit médiában nem sokkal korábban megjelent értesüléseket, és közölte, hogy a támadásban hárman megsérültek.  

A londoni rendőrség vezetője a gyanúsított, a sérültek, illetve a halálos áldozatok kilétéről nem árult el részleteket. Kijelentette: tart az áldozatok azonosítása, és a hatóságok mindenekelőtt a hozzátartozókat akarják felkutatni és értesíteni.

Nem hivatalos médiaértesülések szerint az egyik sérült állapota válságos, de stabil. A másik sérült súlyosan, a harmadik könnyebben sebesült meg a merényletben.

A hatóságok terrorcselekménynek nyilvánították a támadást, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnoksága irányítja.

Neil Basu péntek esti tájékoztatóján elmondta: a gyanúsítotton olyan mellényt találtak, amilyent öngyilkos robbantást elkövető merénylők használnak, de a vizsgálat eddigi eredményei szerint a mellény nem tartalmazott valódi robbanószert.

(MTI)