Terrorcselekménnyé minősítették a párizsi késelést, mely során egy ember meghalt

Terrorizmussal kapcsolatos üggyé minősítették a Párizsban pénteken történt késes támadást, amely során egy ember meghalt, két nő pedig megsebesült - közölte szombaton a francia nemzeti terrorellenes ügyészség.

Terrorcselekménnyé minősítették a párizsi késelést, mely során egy ember meghalt
Fotó: AP/TASR

A nyomozók szombaton kiderítették, hogy a támadó, akit rendőrök agyonlőttek, korábban radikalizálódott, és készült a támadásra. A nyomozás így igazolta a terrorizmussal kapcsolatos gyilkosság és gyilkossági kísérlet gyanúját.

Laure Beccuau créteil-i ügyész szombaton közölte, hogy a támadó egy 22 éves férfi volt, hosszú és súlyos pszichiátriai kórtörténettel. Pár éve, 2017 májusában vagy júliusában tért át az iszlám hitre, és a támadás során többször is azt kiabálta: "Allahu Akbar!" (Allah hatalmas).

A nyomozók még átnézik a támadó mobiltelefonjait és számítógépeit. Bűntársat nem azonosítottak.

Philippe Bugeaud, a francia bűnügyi rendőrség igazgatóhelyettese elmondta, hogy egy búcsúlevelet - amelynek részleteit nem ismertették - és az iszlámról szóló néhány könyvet találtak a támadó táskájában. Némely könyv a szalafizmusról szól, amelyet széles körben a szunnita iszlám szigorú értelmezésének tartanak.

Az eset Párizs egyik külvárosában, Villejuifben történt egy parkban. A támadásban megsebesült két nő már elhagyta a kórházat.

(MTI)