Tanúskodni akart Sátor "legjobb" embere ellen, majd nyomtalanul eltűnt a dunaszerdahelyi férfi

2021. december 10. - 23:00 | Régió

Újabb gyilkosság ügyében történt vádemelés a Sátor Lajos-féle dunaszerdahelyi maffia egykori tagjai ellen a bazini Specializált Büntetőbíróságon pénteken.

Tanúskodni akart Sátor "legjobb" embere ellen, majd nyomtalanul eltűnt a dunaszerdahelyi férfi
A kép bal oldalán Szamaránszky Roland, középen a 2001-ben meggyilkolt Sánka René körözési fotója, jobbra Vlčko Pál

A 20 éve elkövetett bűnügy áldozata a dunaszerdahelyi Sánka René volt, aki 2001 tavaszán tűnt el nyomtalanul. Alig volt 25 éves, amikor a bűnszervezet tagjai végeztek vele.

A gyilkossággal eredetileg négy személyt gyanúsítottak, ám egyikük, Márik Andor idén tavasszal szabadságvesztése letöltése közben életét vesztette.

A vádemelésen nem tudott részt venni egy másik vádlott, Bugár György sem. A bíróságon kiderült, Sátor egykori kivégzőosztagának tagját, aki az alsóhatári maffiaperen és a Horváth Lehel elleni eljárásban is a bűnbánó gyanúsított szerepében mutatkozott, jelenleg a trencséni rabkórházban a COVID-19 súlyos tüneteivel kezelik. Állapota azt sem tette lehetővé, hogy videóhívás útján vegyen részt a tárgyaláson.

A három vádlott közül kettőt, Szamarásznky Rolandot és Vlčko Pált sikerült elővezetni - előbbi 18, utóbbi pedig 25 éves szabadságvesztését tölti éppen.

Tanúskodni akart "Paprika" ellen

Sátor Lajos azért adta ki a parancsot Sánka megölésére, mert a férfi egy bizonyos büntetőügyben terhelő vallomást akart tenni a bűnbanda egyik prominens tagjára, a "Paprikaként" ismert Szamaránszky Árpádra.

Szamaránszky, aki Sátor Lajos egyik legközelebbi emberének számított, akkoriban épp vizsgálati fogságban volt egy emberrablás és a dunaszerdahelyi tízes gyilkosság miatt.

A maffiafőnök próbált mindent megtenni azért, hogy emberét mielőbb "kihozassa" az előzetesből - erre azonban veszélyt jelentett Sánka, aki egy másik ügyben bemártani készült "Paprikát".

A vádirat szerint halála napján Sánka Dunaszerdahelyen beült egy autóba, amelyben a vádlott Vlčko Pál és O. Tamás tartózkodtak, akik aztán egy galántai járásbeli helyszínen adták át a sértettet Sátor Lajosnak, Konkoly Szilveszternek, és Szamaránszky Rolandnak - "Paprika" öccsének.

Szamaránszky Roland a bazini Specializált Büntetőbíróság folyosóján 2021. december 10-én (Fotó: Paraméter)

Sátor megbilincselte Sánka Renét, majd két említett társával egy Vásárúthoz (Dunaszerdahelyi járás) közeli helyszínre vitte őt, ahol egy már kiásott illegális sírhely mellett Bugár György, Márik Andor, és Nagy Alfréd várták az áldozatot.

Sánkát a vád szerint Szamaránszky Roland próbálta egy kötéllel megfojtani a gödör mellett, ám a sértett nem vesztette el eszméletét. Erre reagálva a jelenlévők valamelyike egy csákánnyal fejbe verte őt, majd az áldozatot eltemették.

Bár az utóbbi évek során a sértett holttestét keresték a rendőrök, Sánka René maradványait nem sikerült megtalálniuk. A férfi ezért a mai napig szerepel az eltűnt személyek belügyminisztériumi adatbázisában.

Tagadnak

A vádlottak a bíróságon kijelentették: ártatlannak érzik magukat.

"Ez az egész egy hülyeség, egy hazugság. Semmilyen bűncselekményt nem követtem el velük. Renével nagyon jóban voltam, egy blokkban nőttünk föl"

- mondta Szamaránszky Roland, aki az alsóhatári maffiaper negyedrendű vádlottjaként is hasonlóan védekezik.

"Egyáltalán nem tudom, ki volt Sánka René, az életben nem hallottam róla. (...) És nem vagyok biztos abban, hogy akkoriban egyáltalán ismertem-e már Sátor Lajost"

- jelentette ki a Ružena Sabová bírónő által vezetett szenátus előtt Vlčko Pál. Neki vádlottársához hasonlóan szintén van még egy folyamatban lévő bírósági ügye: egy 21 évvel ezelőtti nagymegyeri (Dunaszerdahelyi járás) leszámolás kapcsán bűnsegédlettel vádolják.

Elítélt ügyvéd a tárgyalóteremben

A tárgyaláson Bohdan Čelovský ügyész hívta fel a figyelmet arra, hogy tudomása szerint Pavel Vlčko védőügyvédjét, Ladislav Jonášt szeptemberben hamis tanúzás miatt nem jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és egyúttal öt évre eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától is.

Így felmerült a kérdés, hogy az ügyvéd egyáltalán jogosult-e a bíróságon képviselni védence érdekeit.

Vlčko Pál a bazini Specializált Büntetőbíróság folyosóján 2021. december 10-én (Fotó: Paraméter)

A felszínre kerülő információ miatt a bírónő szünetet rendelt el, és telefonon felvette a kapcsolatot a Szlovák Ügyvédkamarával.

A kapcsolatfelvételt követően kiderült:

hiába telt el már több mint két hónap az ügyvéd ellen hozott első fokú ítélet óta - mely ellen az érintett fellebbezett -, a vonatkozó törvénnyel ellentétes módon a kamara még mindig nem fosztotta meg a jogászt ügyvédi jogosultságától.

A következő tárgyalásra február második felében kerül sor, akkor már várhatóan a harmadik vádlott, Bugár György is megjelenik a bíróságon. Ha pedig Vlčko Pál ügyvédjét addig nem menti fel a fellebviteli bíróság, védencének más jogi képviselő után kell néznie.

(Barak Dávid)