Talált egy nyerő sorsjegyet a hajléktalan, aztán elítélték

Egy pillanatra azt hihette egy 58 éves, hajléktalan férfi, hogy egy picikét rámosolygott Fortuna istenasszonya – írja a 24.hu.

A londoni Kensington Place utcáit koptató férfi egy nyerő kaparós sorsjegyet talált. Nem ért főnyereményt, csak 200 fontot, de a semmiért az is bőven több a semminél. Bár beváltotta a szelvényt, nagy költekezésbe már nem tudott kezdeni, mert kattant a csuklóján a bilincs. Lopással vádolták meg.

Kiderült, hogy a nyerő sorjegyet egy hölgy vásárolta, aki annyira megörült a szerencséjének, hogy rögtön le is fotózta magát a lekapart szelvénnyel. Vigyázni azonban nem tudott rá: elveszítette. Amikor észrevette, hogy nincs meg a sorsjegy, a rendőrségre ment, hogy bejelentse az eltűnését. Bizonyítékként bemutatta a nem sokkal korábban készített fényképet.

A nyomozók kapcsolatba léptek a szerencsejátékot szervező céggel, ahonnan megtudták, hogy a nyereményt már felvették, de szerencsére arcképes igazolvánnyal, úgyhogy már csak meg kellett találni az elkövetőt.

A hajléktalan férfit lopással vádolták, és el is ítélték miatta. Nem csak a 200 fontot kellett visszaszolgáltatnia, de még 100 font bírságot is befizettetek vele.


24.hu