SZÖRNYŰ: Az édesanya aludt, amíg kislányai a felforrósodott autóban szenvedtek – az egyik gyerek meghalt

Szörnyű tragédia történt az amerikai Arkansas államban lévő Boonville városában, amely során életét vesztette egy három- és egy egyéves kislány – számolt be róla a Daily Mail.

SZÖRNYŰ: Az édesanya aludt, amíg kislányai a felforrósodott autóban szenvedtek – az egyik gyerek meghalt
Fotó: Facebook/Kaylee Petchenik

A rendőrséget kedden értesítette egy 21 éves nő, aki sehol sem találta a gyerekeit, miután felébredt a délutáni alvásból. A helyszínre kiérkező rendőrök a nő autójában, a hátsó üléseknél találtak rá a három- és egyéves lányokra – mindketten eszméletlen állapotban voltak.

A gyerekeket kórházba szállították, de az idősebb lány életét már nem tudták megmenteni. Az egyéves gyerek állapota stabil, de kritikus.

A lányok édesanyja éjjeli műszakban dolgozik, és állítása szerint bezárta az ajtót, miután lefeküdt aludni. Boonville-ben kedden 35 fokos hőség volt, a bezárt autóban pedig ilyenkor fél óra alatt akár 54 Celsius-fokra is emelkedhet a hőmérséklet.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyerekek hogyan kerültek az autóba és mennyi ideje lehettek ott. A rendőrség vizsgálja az ügyet.


(Daily Mail)