Szlovákiában rossz élni! - ezt a választ karikázta a dolgozók többsége egy friss felmérés szerint

camera

1

Szlovákiában rossz élni! - ezt a választ karikázta a dolgozók többsége egy friss felmérés szerint

Fotó: TASR/illusztráció 

Megosztás

A dolgozó emberek több mint kétharmada úgy érzi, rossz élni Szlovákiában - derült ki a Grafton társaság egyik legújabb felméréséből. 

A munkaerő-közvetítő ügynökségnek az volt a célja, hogy kiderítse, milyen a munkavállalói kedv az országban. A kutatás egyik lényegi kérdése az volt, hogy a Szlovákiában munkát vállalók, hogy érzik magukat az országban. Ahogy azt már a bevezetőben is megírtuk, a megkérdezettek többsége, pontosabban 68 százaléka, válaszolt úgy, hogy nem érzi jól magát Szlovákiában. A felmérésből az is kiderült, hogy a dolgozók nem a munkájuk, mindinkább az ország állapota miatt éreznek elkeseredettséget. Összehasonlításképpen a szomszédos Csehországban is feltették ugyanezt a kérdést, ahol kiderült, a munkavállalók 42 százaléka érzi úgy, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok.

Boldogok a marketingesek…

A társaság arra is kíváncsi volt, hogy az emberek mennyire érzik jól magukat a munkahelyükön. A megkérdezettek 47 százaléka válaszolta azt, hogy örömét leli a munkájában, míg szeretetet vagy egyébb pozitív érzelmet a válaszadók 21 százaléka érez a hivatása iránt. A dolgozók 24 százaléka pedig azt válaszolta, hogy semleges érzelmeket táplál a munkája iránt. Hasonló eredmények születtek Csehországban is – írja a Grafton.

A kutatásból az is kiderült, hogy az ország legelégedettebb csoportjába a marketingesek tartoznak, ugyanis a reklámszakemberek 31 százaléka nyilatkozott pozitívan a jelenlegi munkahelyéről. A legelégedetlenebbek pedig az úgynevezett kék gallérosok, azaz, a munkaerőpiac azon tagjai, akik fizikai munkát végeznek. Ebben a csoportban csak körülbelül minden tizedik személy mondta azt, hogy örömét leli abban, amit csinál.

Pénz, pénz, pénz

A legnagyobb probléma a fizetésekkel van – ezt könnyen leszűrhetjük a felmérés azon fejezetéből, melyben arra kérik a dolgozókat, hogy adják meg azt elégedetlenségük fő forrását a munkahelyükkel kapcsolatban.

A dobogós helyen végzett a munkehelyi stressz, és a túlhajtottság is. A túl sok követelmény, továbbá az előléptetés hiánya sem egy elhanyagolható probléma a megkérdezettek szerint.

A válaszadók többsége (57%) véli azt, hogy a napi rutin és a monotonitás sokkal rosszabb mint a stressz, továbbá szintén többségi vélemény van arról, hogy egy értelmes munka fontosabb mint a fizetés.

A válaszadók több mint háromnegyede pedig olyan munkáltatót szeretne, aki törődik velük.

Spórolás

A munkaerő-közvetítő ügynökség arra is kíváncsi volt, hogy hányan érzik azt, hogy az utóbbi időkben meg kellett húzniuk a nadrágszíjat. A válaszadók fele nyilatkozott úgy, hogy korlátozta az étteremlátogatásait, 45 százalékuk energiaspórolásba kezdett, míg 45 százalékuk az élelmiszereken is megpróbál pár eurót félretenni.

A számlabefizetés terén a legtöbb probléma a kék gallérosoknál (vagyis a fizikia munkát végzőknél) merült fel. Őket követik értékítéssel, a marketinggel, illetvi a vállalati szolgáltatásokkal foglalkozó szektorok.


Az online felmérést a Grafton társaság végezte el január 28. és 31. között, a válaszok 1825 személy véleményén alapulnak.


(TASR, para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program