Szlovákia is megszavazta az ENSZ-ben, hogy vonják felelősségre Oroszországot az ukrajnai jogsértésekért

2022. november 15. - 07:13 | Külföld

Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadott határozatában szólított fel Oroszország felelősségre vonására, illetve háborús jóvátételi kötelezettsége megállapítására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát.

Szlovákia is megszavazta az ENSZ-ben, hogy vonják felelősségre Oroszországot az ukrajnai jogsértésekért
Fotó: TASR/AP

A határozatot 193 tagállamból 94 támogatta 14 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett. Ez a közgyűlési határozat kapta a legkisebb arányú támogatást az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta elfogadott öt ilyen jellegű dokumentumból.

Nemmel voksolt többek között Oroszország, Fehéroroszország, Észak-Korea, Kína, Kuba és Szíria is.

A mostani határozat szövege szerint Oroszországnak "viselnie kell nemzetközi szabályszegései következményeit, ideértve az ezen cselekmények által okozott károkból, veszteségekből és sérelmekből fakadó jóvátételt". Mindemellett szükségesnek tartja a jóvátétel meghatározására szolgáló nemzetközi mechanizmus kialakítását. Ezenfelül javaslatot tesz arra, hogy a nemzetközi közösség Ukrajnával közösen kidolgozzon egy "nemzetközi jegyzéket" a kárigények és az erre vonatkozó információk felvételére.

Az ENSZ Közgyűlésének határozatai ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, azonban van politikai súlyuk.


(MTI)

Címkék: ENSZ, Oroszország, Ukrajna