Szlovák régészek fedeztek fel antik légkondicionáló rendszert Kuvaitban

camera

1

Szlovák régészek fedeztek fel antik légkondicionáló rendszert Kuvaitban

Fotó: TASR 

Megosztás

Az épületek belsejének természetes hűtésére használt 7-9. századi légkondicionáló rendszert fedeztek fel szlovák régészek Kuvaitban, a perzsa-öbölbeli Failaka-szigeten lévő al-Kusur lelőhelyen.

Az expedíció, amelyben a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tizenegy szakembere, köztük archeológusok, mérnökök és restaurátorok vettek részt, a kuvaiti-szlovák régészeti együttműködés hatodik ásatási szezonjának részét képezte.

"A célunk az volt, hogy modern háromdimenziós technológiát használva feltárjuk és dokumentáljuk a lelőhely legnagyobb lakható épületét" – mondta Matej Ruttkay, az intézet igazgatója.

A munkálatok eredményeként a szakemberek egy jó állapotban fennmaradt, 7-8. századi palotát fedeztek fel, amelyet korát megelőzve nyers téglából, kőalapzatra építettek.

A szakértők találtak továbbá egy kiterjedt csatornahálózattal összeköttetésben lévő kőtornyot. Az előzetes elemzések szerint ez egy úgynevezett szélfogó torony, amely úgy működik, hogy a tetején lévő nyílásokon át a szél a ház belsejébe áramlik és kinyomja az ott lévő melegebb levegőt.

Ruttkay szerint a széltorony rendkívül széles körben használt építmény volt a Közel-Keleten, majd később Észak-Afrikában is. Mint hozzátette, a jelek szerint ez az egyik legrégebbi légkondicionáló rendszer, amelyet valaha felfedeztek.

A szlovák csoport február végén indult útnak Kuvaitba. A szakemberek a 8-9. századból való al-Kusur lelőhelyen dolgoztak, amelyet a nesztoriánus egyház hívei alapítottak. A korábbi ásatási szezonokban a kutatók több lakóház maradványait is feltárták, amelyeket kőkerítés határolt. Az idei szezon fő célkitűzése a sivatagban talált további épületmaradványok feltárása volt – írta korábban a Felvidék.ma című szlovákiai magyar hírportál.

Szlovák régészek először 2004-ben vettek részt kuvaiti expedícióban. Akkor al-Kedr bronzkori lelőhelyet kutatták, ahonnan egyebek között értékes ékírásos táblák is előkerültek. A projekt részeként kuvaiti régészek Szlovákiába utaztak és bekapcsolódtak az ott folyó kutatásokba.

mti/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program