A szlovák katonák rendben vannak, a minisztérium kapcsolatban van a parancsnokukkal

2020. január 7. - 12:40 | Belföld

Az Irakban NATO-küldetést teljesítő szlovák katonáknak nincs baja, és teljesítik a misszió vezetői által kiszabott feladatokat. Ezt Danka Capáková, a védelmi minisztérium szóvivője közölte a TASR-rel a kormányhivatal keddi nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint hét iraki szlovák katonát átmenetileg más országba helyeztek át.

„A védelmi minisztériumot folyamatosan tájékoztatják a történésekről, és a tárca figyelemmel kíséri a helyzetet” – közölte a szóvivő. Hozzátette: a tárca kapcsolatban van a szlovák katonák parancsnokával. Biztonsági okokból azonban ennél bővebb információkat nem adhatnak.

A közel-keleti feszültség azért erősödött fel, mert az amerikai hadsereg a csütörtöki támadása során megölte Kászim Szulejmáni iráni tábornokot. A NATO-tagországok átmenetileg felfüggesztették az iraki missziójukat, az iraki hatóságokkal való egyeztetést követően azonban készek folytatni a tevékenységüket. A kialakult helyzet hét szlovákiai katonát is közvetlenül érint, akik részt vesznek az iraki NATO-küldetésben.


(TASR)