Szerdahelyi gyilkosok süllyesztik el az utolsó "öreg" maffiafőnököt

2020. július 3. - 00:01 | Régió

Dunaszerdahelyi gyilkosok követték el azt a 2006-os privigyei (Prievidza) leszámolást, amelynek ügyében a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság csütörtökön vádat emelt a pozsonyi Takáč-klán egykori feje, Ľubomír Kudlička ellen.

Szerdahelyi gyilkosok süllyesztik el az utolsó "öreg" maffiafőnököt
Kádár Krisztiánt felfegyverzett fegyőrök vezetik a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság tárgyalótermébe (Fotók: Paraméter)

Miután a rendőrség 2016-ban őrizetbe vette (majd 2019-ben elítélte) a Sátor-féle csallóközi maffia még életben lévő tagjait, szinte már nem is létezett olyan ’90-es években fogant, régi vágású bűnszervezet Szlovákiában, amelynek emberei ne lettek volna halottak, vagy ne ültek volna rács mögött.

Kivételt csak a Takáč-klán képezett, melynek főnökét, a rózsahegyi (Ružomberok) származású Ľubomír Kudličkát - becenevén Kudla vagy Inžinier (Mérnök) - eddig nem érte utol az igazságszolgáltatás. Ő azután vált a pozsonyi maffiacsoport vezetőjévé, hogy 2003-ban riválisai kivégezték az alapító Ján Takáčot, majd rövid időn belül a fővárosi csapat másik két legfontosabb embere - Jozef Surovčík és Róbert Pál - szintén elhullottak.

Kétség nem fér ahhoz, hogy Kudlička az utolsó nagy „boss” volt Szlovákiában. 2019 novemberében azonban végzete őt is utolérte. A Lyžiar (magyarul: Síelő) fedőnevű akció keretében elfogták a rendőrök, és azzal a gyanúval helyezték előzetes letartóztatásba, hogy ő volt a megrendelője egy 2006-os gyilkosságnak, mely során – ezidáig ismeretlen elkövetők – a privigyei (Prievidza) Roman Krajčit tették el láb alól.

Krajči annak idején részt vett a nagy „olajozásban”, és az ehhez a tevékenységhez kapcsolódó bűnügyek miatt korábban eljárás is zajlott ellene, 2004-ben szabadult az előzetesből. A vádirat szerint Kudličkának a rózsahegyi síközpont kapcsán volt érdekellentéte, illetve konfliktusa Krajčival, ami odáig fajult, hogy a vádirat szerint felbérelte Sátor Lajost az üzleti rivális meggyilkolására.

A gyilkosságot az elmúlt 14 évben a lehetetlennel egyenlő lett volna felderíteni, ha a szerdahelyi maffia bötönben lévő tagjai nem tesznek beismerő vallomást.

Július 2-án, a büntetőügy első tárgyalási napján már szinte biztosan kijelenthető: valóban dunaszerdahelyi bérgyilkosok voltak a Krajči ellen elkövetett merénylet tettesei. Az egész viszont túl egyszerű volna, ha a vallomásokban nem volnának ellentmondások arra vonatkozóan, hogy Nagy Zsolt „Csonti”, vagy maga Sátor Lajos eresztett-e géppisztoly-sorozatot 2006-ban a kétes múltú üzletemberbe.

Valamiért azonban nem meglepő, hogy ebben az intrikákkal teli, szinte felülmúlhatatlanul szövevényes történetben nincs teljesen összhangban két visszatérő kulcsfigura és egyben két egykori barát, Kádár Krisztián és Nagy Zsolt „Csonti” vallomása.

Ľubomír Kudlička és kísérete

Maffiózó a síközpontban

Ľubomír Kudličkát – amellett, hogy kortársaival ellentétben őt 2019-ig nem sikerült bilincsbe verni – elsősorban mérnöki végzettsége és intelligenciája különbözteti meg az elmúlt évtizedek szlovákiai gengsztereitől.

Viszont amellett, hogy üzleti érzéke és simulékonysága átlagon felüli, ugyanúgy emberéletekre kellett törnie ahhoz, hogy érvényesüljön a legális bizniszben. Ami sikerült is neki, hiszen bár vizsgálati fogságban van, többedmagával máig ő az üzemeltetője az ország egyik legnépszerűbb síközpontjának (Ružomberok - Malinô Brdo). Az pedig, hogy miként jutott az aranytojást tojó tyúkhoz, szorosan összefügg a 2006-os gyilkossággal.

A rózsahegyi Ski park Ružomberok síközpontba az ezredforduló környékén egy fehérorosz bizniszmen, Anatolij Zubovszkij érkezett. Állítólag 250 millió koronát fektetett a komplexumba, de pár év múlva elfogytak a forrásai, és Kudličkához fordult, aki több részletben összesen 35 millió szlovák koronát kölcsönzött a fehérorosznak. Zubovszkij azonban nem törlesztett, és abban állapodtak meg hitelezőjével, hogy Kudlička egy frissen alapított cégen keresztül addig fogja üzemeltetni a síközpontot, amíg abból vissza nem térül a kölcsön összege. Az egész viszont ott bukott el, hogy Zubovszkij nemcsak a Takáč-klán vezérének tartozott, hanem a már említett "olajozónak", Roman Krajčinak is. Krajči javaslatára pedig még azelőtt indult csődeljárás a síközpontot üzemeltető cég ellen, hogy Kudlička vissza tudta volna szerezni a 35 millióját.

„Ártatlan vagyok”

– jelentette ki a vádirat ismertetése után Kudlička a csütörtöki tárgyaláson. Tagadja, hogy meggyilkoltatta volna Krajčit, és azzal próbál védekezni, hogy nem is állt érdekében a férfi likvidálása, hiszen a vállalkozó halála és az induló csődeljárás miatt csak még később jutott hozzá 35 millió koronás követeléséhez. Kudlička elmondta azt is, hogy Krajčival többször is találkoztak abban az évben, és az egykori „olajozó” tájékoztatta is őt arról, hogy a fehérorosznak kölcsönadott pénzét nehéz lesz visszaszerezni, mert Zubovszkij többfelé is tartozik.

Kudlička még tavaly ősszel, maszk nélkül (Fotó: TASR)

Hogy kerül ide Mello?

Rendkívül érdekes körülmény, hogy a meggyilkolt Krajčinak 2006-ig nagy nevű őrangyala volt: az a Karol Mello kísérte őt minden üzleti tárgyalásra, akinek köze volt a keleti-szlovákiai Tóth Gyula 1997-es tiszacsernyői felrobbantásához, majd a hatóságok szerint a 2004-ben az elkövetők által elbaltázott – egy ártatlan nő és gyermeke halálával végződő – dunahidasi merénylet megrendelője volt.

Miután pedig Mellónak az utóbbi miatt 2006-ban el kellett menekülnie Szlovákiából (azóta egyszer sikerült elkapni, de most a közép-amerikai Belizeben tengeti gondtalanul életét), Krajči „védelem” nélkül maradt, és még azév karácsonya előtt kivégezték.

Dunaszerdahelyről Privigyére és vissza

Már csak három nap volt hátra karácsonyig, amikor 2006 decemberében Roman Krajči hazafelé tartott a 9 hónapos csecsemőjükkel gyermekgondozási szabadságon lévő élettársához. A nő már hetekkel korábban észrevette, hogy párja megváltozott: keveset beszélt, folyamatosan izzadt, és nem tudott aludni, de hiába kérdezgette őt, a férfi nem árulta el neki, mitől szorong. Csak valószínűsíteni lehet, hogy érezte: könnyen bajba kerülhet.

A baj pedig két lábon járt, és Sátor Lajosnak hívták. A dunaszerdahelyi alvilág ura és jobbkeze, Nagy Zsolt „Csonti” már jó ideje figyelték Krajčit, és akkor akartak végezni vele, amikor a férfi leparkolja autóját családi házának udvarán.

A főként Csonti vallomására támaszkodó vádirat szerint Sátor Lajos elrejtőzött a telken lévő sövény mögött, majd amikor Krajči kiszállt autójából, meghúzta a ravaszt hangtompítós Skorpió géppisztolyán, és 15 lövést adott le a célszemélyre. Bár az áldozat felsőtestébe és fejébe is egy csomó lövedék fúródott, az elkövető a biztonság kedvéért még a földön élettelenül heverő férfi homlokába is eresztett egy golyót.

Aztán a halálbrigád fogta magát, és hazaautózott Dunaszerdahelyre.

Krajči élettársa arra lett figyelmes, mintha kint valaki petárdázna, és mivel felkapcsolódott a mozgásérzékelős kerti lámpa, azonnal kifutott az udvarra. A nő ott szembesült azzal, hogy párját meggyilkolták, és a trauma miatt másra nem is emlékszik abból az estéből.

„Roman fiam a támaszom volt egész életemben, mindenben segített. Támogatta a testvéreit, irányt mutatott nekik”

– mondta a bíróságon elcsukló hangon, könnyezve, arcát tenyerébe temetve az áldozat anyja, akit mint károsultat hallgattak ki a július 2-i tárgyaláson. A szemmel láthatóan megtört, reményvesztett, soványra fogyott, és a tárgyalóteremben is egyik rokona folyamatos támogatására szoruló nő nem tudta konkrétumokkal erősíteni a vádat. Azt azonban megrázó módon szemléltette, milyen mértékben képes tönkretenni egész családokat az, ha valaki olyan játszmákban szerepel, ahol könnyen a puskacső rossz oldalán találhatja magát.

Ľubomír Kudlička és három ügyvédje

Hogyan lőtt Sátor, ha Csonti dicsekedett?

Az eddig elhangzottak kapcsán jogosan merülhet fel bármely – a téma iránt némi érdeklődést mutató, de egyébként laikus – olvasóban a kérdés:

Miért maga a szerdahelyi boss, Sátor Lajos gyilkolt Privigyén, ha ott volt vele az az ember (Csonti), akit tulajdonképpen jómaga képzett ki az ilyen munkák elvégzésére?

Nem kellett sokat várni arra, hogy megalapozott legyen ez a felvetés. Délutánra ugyanis a Reisz Andor (2006) és Sátor Lajos (2010) meggyilkol(tat)ása miatt tavaly 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Kádár Krisztián jelent meg tanúként a bíróság előtt. Kihallgatása során pedig ismertette a verziót, miszerint Krajčit Csonti lőtte le.

Kádár elmondása szerint ott volt 2006-ban azon a három pozsonyi találkozón, melyen Kudlička embere, és egyben Sátor jóbarátja, a Balvan becenévvel illetett Igor Smolen (egykori pozsonyi birkózó) megrendelte Sátortól a Krajči-gyilkosságot, kifizette a másfél millió korona előleget, majd a meló elvégzése után a további másfél millió korona jutalmat is az elvégzett „munkáért”.

Igor Smolen "Balvan" (Fotó: Rendőrség)

Az említett Igor Smolen, vagyis Balvan egyébként régóta ápolt közeli kapcsolatot a dunaszerdahelyi nehézfiúkkal, részt vett a bűnszervezet különböző bulijain, összejövetelein is. Tavaly ősszel őt is őrizetbe vették, és a Krajči-gyilkosságban betöltött szerepe miatt neki is ott kellett volna lennie a vádlottak padján. Azonban a bíróság előzőleg nem helyezte őt előzetes letartóztatásba, idén április végén pedig önkezével vetett véget életének – egy pozsonypüspöki Duna-ág mentén sétáló személy találta meg holttestét. Balvan egy fára akasztotta fel magát.

„A gyilkosságot Nagy Zsolt követte el. Hárommillió koronát kaptak érte, abból másfél milliót Csonti. Abból vásárolt magának 2007 januárjában egy Audi Q7-est”

– jelentette ki a tanú, hozzátéve, hogy aznap ő is ott volt Privigyén.

Kádár Krisztián

Kádár azt állítja, a gyilkosság napján Sátor megkérte, vigyen el Privigyére egy furgont Csontival. Hárman indultak el a több mint kétórás útra, de Sátor külön kocsival ment előttük, hogy figyelmeztethesse őket, ha valahol közúti ellenőrzést tartanak a rendőrök. Erre azért volt szükség, mert a furgonban volt a későbbi gyilkos fegyver is. Útközben pedig Csonti elmesélte Kádárnak, hogyan figyelték meg Krajčit és tervezték meg a gyilkosságot.

„A sötétkék Mercedes furgont leparkoltam egy parkolóban. Kiszálltam, majd Sátorral hazamentünk, Csonti meg ottmaradt. Aztán elkövette a gyilkosságot. A gyilkosság után visszament a furgonhoz, abban éjszakázott, és korán reggel hazajött vele Prievidzáról. Ezt azért tervezték így, mert tartottak attól, hogy a rendőrök a lövöldözés után lezárják a várost. Előzőleg még kérdeztem is tőle, nem lesz-e túl hideg a furgonban éjszaka, de mondta, hogy készített be hálózsákot”

– ismertette Kádár. Elmondta, másnap reggel Sátor erzsébetmajori (Dunaszerdahelyi járás) házában találkoztak hármasban, ahol Csonti beszámolt arról, hogy előző este minden simán ment. Sőt, Nagy Zsolt később még dicsekedett is, amikor a gyilkosságot felkapta a sajtó.

„Csonti hozott egy újságott, amiben az esetről azt írták, hogy az elkövető professzionális gyilkos volt. Ezt figyeld, milyen vagyok? – mutatta nekem büszkélkedve a cikket”

– hangzott el Kádár Krisztián kihallgatásán.

Kádár Krisztián

Az ügy július 3-i tárgyalási napjára Nagy Zsoltot idézte be a bíróság. A jelenleg 22 éves fegyházbüntetését töltő férfi hiába vett részt így vagy úgy a Krajči-gyilkosságban, vádalku fejében nem vádlottként, csupán gyanúsítottként fogják őt kihallgatni.

(db)