A szerbeknek a Montenegró elleni mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük.

A szerbeknek a Montenegró elleni mérkőzésen történtekért kell bűnhődniük.
Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában.
Két napon belül ez már a második súlyos vérontás volt Szerbiában.
Az eset a Belgrád melletti Mladenovácon történt csütörtök késő este.
Ezt Ana Brnabic szerb miniszterelnök mondta vasárnap Zágrábban.
Ez több, mint 27 százalékos csökkenést jelent.
A tárgyalások 12 órán át tartottak.
A hat hónapos és ötéves kor közötti gyerekek a füsttől fulladtak meg.
Nemzetközi botrány a láthatáron, amibe még Szlovákiát is belekeverték.
Azonban azt nem zárták ki, hogy magánvállalatok vásároltak fegyvert Szerbiától.
Míg képviselőtársai egy fontos dologról vitatkoztak, addig ő lazított egy kicsit.
Az európai uniós tagságra váró Szerbia nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz
A következő 24-48 órában eltüntetik a barikádokat.
Szerbia és Koszovó viszályában az Egyesült Államok és az Európai Unió próbál közvetíteni.
December 10. óta már két másik átkelőt is lezártak a szerb-koszovói határon.
A koszovói helyzet "a fegyveres konfliktus határára jutott."
Az ország keleti részében fekvő Pirot városában vonatbaleset történt.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától.
A szerbek már két góllal is vezettek.
A szerbek jövő csütörtökön Brazília ellen kezdik meg szereplésüket a vb-n.
A bősieket 3 súlycsoportban, különböző korosztályban nem tudta felülmúlni senki.
Szerbia ígéretet tett rá, hogy összehangolja vízumpolitikáját az unióssal.
Az érmeket az idei világbajnoki aranyérmes, Nemes Máté adta át.
A szerb elnök a gazdasági helyzet miatt elhalasztaná a rendezvényt.