SZENZÁCIÓ: Világbajnok a perbetei Margaret mazsorett és táncklub! (FOTÓK)

Megosztás

Augusztus 24-27. között Opatijában, Horvátországban rendezték meg a Mazsorettsport Világbajnokságot, amin részt vett a perbetei Margaret mazsorett csoport is. A bajnokságon 17 ország és összesen 45 csoport versenyzett. 

A Világbajnokságra a Komáromban megrendezett júniusi mazsorettversenyről jutottak tovább. Mivel Szlovákiában nincs mazsorettsport szövetség, ezért a magyarországi szövetségen keresztül jutottak ki, Szlovákiát képviselve. Augusztus 23-án érkeztek Horvátországba, ahol sikeresen megtörtént a regisztráció, majd türelmesen várták a következő napi megmérettetést.

„A ,MIX SEN TEAM kategóriában versenyeztünk rögtön az első napon, ami azt jelenti, hogy minden vegyes volt – bot és zászló párosítása, senior korcsoport, nagycsapat. Az érzéseink alapján utolsó helyre tettük magunkat, hiszen az otthoni utolsó próbán is alig ment pár gyakorlat. Végül a versenyre mindenki annyira összeszedte magát, hogy megszereztük az első helyet. Elképesztő módon egymásra tudtunk hangolódni, egyszerre mozdultunk, egyszerre mozogtunk, pontosan betartva a koreográfiát” – meséli a Margaret mazsorett csoport vezetője, Ádámka Krisztina.

„A díjkiosztásnál elkezdték mondani a besorolást, hogy Afrika harmadik helyezést ért el, Horvátország a második, és abban a pillanatban elkezdtünk gondolkodni, hogy tényleg ebben a kategóriában voltunk? Egyszerűen nem akartuk elhinni. Aztán kimondták a mi nevünket! Ekkor már jóformán mind sírtunk az örömtől, és szinte rohantunk a dobogóra. Ezután nekünk szólt a szlovák himnusz, amire mi, lányok nem is igazán emlékezünk. Természetesen az öröm elmondhatatlan volt, és ez a jó indítás erőt adott nekünk a többi napra” – tette hozzá.

Ezt követően egy másik kategóriában is versenyeztek, ami a ,POM SEN TEAM volt – pom-pon, senior nagycsapat. Ez a kategória két versenyszámból áll: egy színpadi tánc és 100 méteres menet, majd a kettő pontszámából adódik össze a végső pontszám. Ebben a kategóriában mindkét versenyszámot teljesítve a 4. helyezést sikerült elérniük.

A csoport 2002-ben alakult. Akkor mindössze 22 kislány alkotta, mára viszont többféle korosztállyal is dolgoznak: minicadet (3-9 évesek), cadet (10-14 évesek), junior (15-18 évesek), ifjúsági (18 év felett), senior (40 év felett). Később csatlakoztak hozzájuk fiúk is, így azóta már társastáncok is szerepelnek a repertoárban.

„Az egész verseny nagyon színvonalas volt, nagyon jól éreztük magunkat. Hozzátettünk még két napot, egy kis pihenést a tengerparton. Hiszen végigedzettük az egész nyarat, hogy rendesen fel tudjunk készülni, aztán jött a jól megérdemelt pihenés” – zárta Krisztina.

Hazaérkezésükkor meglepetés ünnepléssel várták őket a perbeteiek, ami igazán megható pillanat volt.

A világbajnok Margaret mazsorett és táncklub tagjai: Ádámka Krisztina, Farkas Dorina, Geleta Kiara, Jakab Éva, Lengyel Lara, Mészáros Sandra, Nagy Krisztina, Pinke Vivien, Witmann Alexandra.

(Bokros Bia)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program