Százezrek vettek részt egy kormányellenes tüntetésen Varsóban

Megosztás

Százezrek tüntettek vasárnap Varsó belvárosában a kormánykoalíciót vezető szélsőjobbos-populista  Jog és Igazságosság (PiS) párt ellen Donald Tusk, a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökének felhívására.

A megmozdulás résztvevői transzparenseket tartottak fel, amelyeken egyebek között olyan feliratok voltak olvashatók, mint "Európa, bocsánatot kérünk a PiS miatt".

Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője is részt vett a tüntetésen.

A Polgári Platform elnökének "magas árak, lopások és hazugságok, valamint szabad választások és demokratikus, európai Lengyelországért" jelszavakkal meghirdetett felhívását egyébként több ellenzéki párt is követte a kommunista uralom feletti győzelemként értékelt, 1989. június 4-i, első, részben szabad választások évfordulóján.

"Azért vagyunk itt ma, hogy Lengyelország és Európa egésze is lássa erőnket, hogy mennyien vagyunk hajlandók a szabadságért, demokráciáért harcolni, mint 30 vagy 40 évvel ezelőtt" – hangoztatta Tusk a tömegnek mondott beszédében.

"Emberi fejek óceánját látom, fehér és piros zászlók tengerét" – folytatta Tusk. "Ezrek vagyunk, emberek ezrei Lengyelországgal a szívükben, lengyelek tízezrei, sőt milliói a tévék előtt, aki nem hagyták megtörni és megfélemlíteni magukat" – hangoztatta az ellenzéki politikus.

Rafal Trzaskowski varsói ellenzéki főpolgármester pedig kijelentette, hogy "szabad és bátor emberek közösségét" kell újjáépíteniük. "Demokratikus, nyílt és európai Lengyelországot akarunk" – tette hozzá.

Lengyelországban ősszel várhatók parlamenti választások.

mti/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program