Számos katona vesztette életét egy dzsihadista támadásban

2019. december 12. - 08:52 | Külföld

Legalább hetven katona vesztette életét a nigeri Inates településen lévő támaszponton feltételezett dzsihadisták támadásában - közölték biztonsági források szerdán.

Számos katona vesztette életét egy dzsihadista támadásban
Illusztráció (Fotó: Reuters)

A mali határhoz közeli bázist még kedd este érte támadás. A halottak magas száma a dpa német hírügynökség szerint azzal magyarázható, hogy az elkövetők a támaszpontot aknavetőgránátokkal is lőtték, amelyek a létesítményben tárolt lőszert és üzemanyagot is felrobbantották.

Egy helyi forrás szerint a támadók kisteherautókkal, illetve motorokon érkeztek és a katonákat éppen az esti imádság idején lepték meg. Hírügynökségi jelentések szerint az elmúlt évek legsúlyosabb támadásáról van szó a nigeri fegyveres erők ellen.

A mostani támadás alig egy nappal követett egy másikat a Tahoua térségben. A nigeri védelmi tárca szerint az utóbbi esetben három katona és tizennégy szélsőséges vesztette életét.

Az inatesi tábort legutóbb júliusban támadták meg. Akkor tizennyolc katona halt meg. Elkövetőként pedig az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány (ISWAP) nevű dzsihadista csoport jelentkezett, amely 2016-ban vált ki a Boko Haram terrorszervezetből.

Iszlamista csoportok különösen Niger nyugati felében vetették meg a lábukat a Burkina Fasó-i ás a mali határ közelében. Egyes szélsőséges frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, mások az Iszlám Állam cinkosai.

Mahamadou Issoufou nigeri elnök a történtek miatt megszakította egyiptomi hivatalos látogatását. Az államfő egy az Afrikában fenntartható béke, biztonság és fejlesztés kérdéseivel foglalkozó konferencián vett részt.


MTI