Száguldott a nyelve, pupillái pedig mint egy pénzérme. Hamar kiderült, mi a bibi a sofőrrel

A pozsonyi kerületi rendőrség kábítószerbirtoklással és tudatmódosító befolyása alatti veszélyeztetéssel gyanúsította meg a 38 éves sofőrt, akit a D1-es sztráda pozsonyi szakaszán állítottak meg múlt szerdán.

Száguldott a nyelve, pupillái pedig mint egy pénzérme. Hamar kiderült, mi a bibi a sofőrrel
Rendőrségi felvételek - további fotókért kattints!

Mikor a rendőrök megállították a száguldó Volkswagen Golf sofőrjét, azt mondta, barátnőjéért siet az Auparkba. A nyelve hasított, érthetetlenül artikulált, mozgása gyors volt, pupillái pedig tágak mint egy pénzérme. 

A rendőrség már ekkor gyanította, hogy a férfi drog hatása alatt vezethet, majd miután kissé bekukkantottak az autóba, észrevettek benne szétszórva fecskendőt, bankjegyeket, papírtasakot és alutasakot is. Ekkor már a sofőr is elmondta, hogy pervitinről van szó.

A férfit ezután előállították, majd őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellene.

(Cas.sk)